A Magyar Artroszkópos és Sportsebészeti Társaság 16. KongresszusaKedves Kollégák, Társaságunk 16. kongresszusát 2024. április 11-13. között ismét a Balaton partján, Balatonalmádiban tervezzük megtartani. Örömmel tudatjuk Veletek, hogy a Magyar Artroszkópos és Sportsebészeti Társaság soron következő Nemzetközi Kongresszusára a hazai vezető szakemberek mellett olyan emzetközileg elismert szaktekintélyeket is sikerült felkérnünk előadóknak és elhoznunk közénk, akikkel leginkább csak rangos Európai és Világkongresszusokon (pl. ESSKA, ISAKOS) találkozhatunk és tanulhatunk Tőlük: • Lars Engebretsen korábbi ESSKA elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Tagja, Oslo Norvégia • C. Niek van Dijk korábbi ESSKA elnök, számos BL csapat konzulens sebésze • Christian Fink az osztrák síválogatott és számos BL csapat konzulens sebésze • Lasse Lempainen alsóvégtagi izomsérülések sebészi kezelésének szaktekintélye • Björn Barenius Stockholmi Karolinska Egyetem vezető sebésze • Yavuz Kocabey a Török Artroszkópos Társaság elnoke • Pete Friar Sunderland FC és az Ferencvárosi TC gyógytornásza E kiváló szakemberek által tartott előadások során lehetőség nyílik a legújabb kutatások és fejlesztések eredményeinek megismerésére az artroszkópos sportsebészetben, illetve a sportsérülések rehabilitációja területén, akár olimpiai szintű élsportolóknál. Reméljük, hogy élni fogtok ezzel a nagyszerű lehetőséggel, részvételetekre számítva várjuk, hogy együtt tudjuk megosztani és megvitatni az aktuális tudományos és klinikai tapasztalatokat ezeken a fontos területeken! A MAT tagok számára a normál regisztrációs díjjal történő jelentkezést a meghirdetett március 14 helyett március 22-ig meghosszabbítjuk! További részleteket és a regisztrációs lehetőséget a rendezvény honlapján találjátok: https://www.altagra.hu/a-magyar-artroszkopos-es-sportsebeszeti-tarsasag-ii-nemzetkozi-artroszkopos-tovabbkepzo-kongresszusa/ Regisztráció A program megtekinthető ide kattintva Mindenkit szeretettel várunk! MAT Vezetősége
Rendezvény kezdete: 2024.04.11. Rendezvény vége: 2024.04.13.
Helyszín: Balatonalmádi,
A rendezvény Web oldala: https://www.altagra.hu/a-magyar-artroszkopos-es-sportsebeszeti-tarsasag-ii-nemzetkozi-artroszkopos-tovabbkepzo-kongresszusa/
SZÁZ ÉV ORTOPÉDIA ÉS ÖTVEN ÉV BALESETI SEBÉSZET az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztályának jubileumi tudományos üléseTisztelt Érdeklődők!
Korábbi tájékoztatásunkkal ellentétben az Uzsoki Kórház 2022. november 10-re tervezett jubileumi ünnepsége – más oktatási és tudományos programmal való ütközés miatt – változatlan programmal módosításra kerül, és 2022. november 24-én kerül megrendezésre. A helyszín és a kezdési időpont is azonos: Uzsoki Kórház, Konferencia terem, 9 óra.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya
***
Az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya ebben az évben kiemelt jubileumait ünnepli. A Nyomorék Gyerekek Országos Otthonában száz évvel ezelőtt hívták életre az ortopédiai osztályt, mely azóta különböző tulajdonosokkal, de az elmúlt száz évben folyamatosan meghatározója volt a magyarországi mozgásszervi sebészetnek. Ötven évvel később ugyanezen az osztályon belül szerveződött baleseti sebészeti ellátás, mely azóta vesz részt a főváros és agglomerációja traumatológiai ellátásában, s jelenleg a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékeként is működik. A jeles jubileumokat ünnepi emléküléssel és tudományos szimpóziummal szeretnénk emlékezetessé tenni, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A program megtekinthető ide kattintva
Az ülés kreditpontszerző rendezvény, melyen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Minden érdeklődőt és az évfordulókat velünk együtt ünnepelni szándékozót szeretettel várunk.
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya
A jubileumi konferencia helyszíne: az Uzsoki Kórház nagy tanácsterme
ideje: 2022. november. 24. 9 óra
A regisztrációt az alábbi email címre várjuk: godo.adrienn1979@gmail.com
Időpont: 2022.11.24.
Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház nagy tanácsterme
Haladás a mozgásszervi gyógyászat és sporttudomány területénA Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya tisztelettel meghívja a Magyar Tudomány Ünnepe - Haladás a mozgásszervi gyógyászat és sporttudomány területén című rendezvényére.
A szimpózium ideje és helye:
2022. november 22. [kedd] 14.00 – 17.00
MTA Székház, Nagyterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet
A program megtekinthető ide kattintva
Időpont: 2022.11.22.
Helyszín: Budapest,
A Magyar Artroszkópos Társaság és a Magyar Sportorvos Társaság közös szimpóziumaTisztelt Kollégák!
A Magyar Artroszkópos Társaság – a 2021 decemberéről elhalasztott időben – 2022-ben ismét meghirdeti Szimpóziumát Visegrádon. Az idei évben először az esemény a Magyar Sportorvos Társaság közreműködésével valósul meg. Az esemény akkreditált képzésként az OFTEX-en is megtalálható.
A rendezvény időpontja: 2022. november 11-12.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Részvétel: MAT tagok részére ingyenes – 2021-ben és 2022-ben is rendezett tagdíjfizetés mellett. A program tartalmazza a tudományos ülésen való részvételt, a kávészünetekben történő fogyasztást, illetve a vacsorát követő bulit.
MAT tagdíj a helyszínen is befizethető a társaság titkárnőjénél, illetve új tagok belépésre is van lehetőség, akik a tagdíj befizetése esetén szintén ingyenesen vehetnek részt a szimpózium fenti programjain. MAT tagsági díjak: orvosok: 8000 Ft, gyógytornászok, szakdolgozók: 4000 Ft
Nem MAT tagok részére a részvételi díj: 20 000 Ft/fő.
Kérjük, hogy a konferenciára - tagként és nem tagként is – október 10-ig regisztráljon ezen REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP kitöltésével.
A szimpózium témái:
Monarthritisek differenciál diagnosztikája
Gócok szerepe az ízületi gyulladásokban
Artroszkópia szerepe a synovitisek ellátásban
Az arthrofibrosis fogalma és artroszkópos kezelése
Atípusos alsóvégtagi panaszok érsebészeti vonatkozásai
Lágyéktáji panaszok differenciál diagnosztikája
Biodegradábilis porcfelszínpótlás – Video demonstráció
Trochleaplastica Arthrex műszerkészlettel – Videó demonstráció
Visszatérés a sportba elülső keresztszalag pótlás után. Meg lehet előzni az újra sérülést?
Sportba való visszatérés LCA-pótlást követően – BIA funkciális vizsgálattal szerzett tapasztalataink
Találkozzunk Visegrádon, 2022 november 11-12-én!
Dr Tállay András
Magyar Artroszkópos Társaság elnöke
A meghívó megtekinthető ide kattintva
További részletek a Szimpózium weboldalán, ide kattintva
Rendezvény kezdete: 2022.11.11. Rendezvény vége: 2022.11.12.
Helyszín: Visegrád, Hotel Silvanus
Magyar Artroszkópos Társaság Szimpóziuma a Magyar Sportorvos Társaság közreműködésével 2022 tavaszára halasztvaTisztelt Tagság!
A Magyar Artroszkópos Társaság Elnöksége úgy határozott, hogy a december 3-4-re, Visegrádra tervezett eseményt 2022 tavaszára halasztja el.
Terveink szerint a tavaszi eseményt ugyanezen a helyszínen rendezzük meg, a dátumról értesíteni fogjuk Önöket.
***
A Magyar Artroszkópos Társaság a Magyar Sportorvos Társaság közreműködésével 2021-ben ismét Szimpóziumot rendez Visegrádon.
A rendezvény időpontja: 2021. december 3-4.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Részvétel: MAT tagok részére ingyenes – 2020-ban és 2021-ben is rendezett tagdíjfizetés mellett. A program tartalmazza a tudományos ülésen való részvételt, a kávészünetekben történő fogyasztást, a vacsorát követő bulit, valamint az italfogyasztást éjfélig.
MAT tagdíj a helyszínen is befizethető a társaság titkárnőjénél, illetve új tagok belépésre is van lehetőség, akik a tagdíj befizetése esetén szintén ingyenesen vehetnek részt a szimpózium fenti programjain.
MAT tagsági díjak:
orvosok: 8 000 Ft,
gyógytornászok, szakdolgozók: 4 000 Ft
Nem MAT tagok részére a részvételi díj: 20 000 Ft/fő.
A szimpózium témái:
Monarthritisek differenciál diagnosztikája
Gócok szerepe az ízületi gyulladásokban
Artroszkópia szerepe a synovitisek ellátásban
Az arthrofibrosis fogalma és artroszkópos kezelése
Atípusos alsóvégtagi panaszok érsebészeti vonatkozásai
Lágyéktáji panaszok differenciál diagnosztikája
Biodegradábilis porcfelszínpótlás - Video demonstráció
Trochleaplastica Arthrex műszerkészlettel - Videó demonstráció
Visszatérés a sportba elülső keresztszalag pótlás után. Meg lehet előzni az újra sérülést?
Sportba való visszatérés LCA-pótlást követően - BIA funkciális vizsgálattal szerzett tapasztalataink
Kérjük, hogy a konferenciára - tagként és nem tagként is - mielőbb, lehetőség szerint november 1-ig regisztráljon az online regisztrációs űrlap kitöltésével, vagy a letölthető jelentkezési lap titkárságnak történő visszaküldésével:
Online regisztráció
Letölthető jelentkezési lap
Kedvezményes árú szobafoglalás 2021. november 1-ig lehetséges közvetlenül a Silvanus Hotelban, Flaskai Dóránál, a +3626597512-es telefonszámon vagy flaskai.dora@hotelsilvanus.hu email címen a rendezvényre hivatkozva az alábbi táblázat szerint.
Ezután már csak listaáron van lehetőség foglalásra a szabad szobák erejéig. Foglalás esetén a teljes ár befizetése szükséges, melyet kötbérmentesen csak a fenti időpontig lehet módosítani.
A nem szállodában lakó kollégák a büfé vacsora díját közvetlenül a szálloda felé tudják rendezni a recepción.
Kérjük foglalja be már most naptárába a rendezvényt és jelezze szállásigényét a hotel felé.
Dr. Tállay András
Magyar Artroszkópos Társaság elnöke
Rendezvény kezdete: 2022.03.01. Rendezvény vége: 2022.05.31.
Helyszín: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Silvanus Hotel Visegrád
ESSKA Virtual Congress 2021The ESSKA@HOME Virtual Congress will take place on 11-15 May 2021 in the wonderful location of … your own home!
No flights, no hotels, no need to take time off work, simply top quality science delivered directly to your living room, study, bed, garden, terrace, the choice is yours!
The Scientific Programme Team has worked very hard to put together a fantastic programme for the ESSKA@Home Virtual Congress.
ESSKA@HOME will be packed full of the most cutting edge insights into research and clinical practice in our field delivered through Highlight and Keynote Lectures, Instructional Course Lectures (ICL), Scientific Symposia, Free Papers, Posters and Live Discussions!
The content will be delivered across 5 channels, live and on-demand, over 5 days allowing you to join the live sessions in the evenings and access the on-demand content at your leisure and convenience. All of the content will be accessible for all delegates during and after the Congress. No time pressure!
Click HERE to learn more about the programme and to meet our Highlight and Keynote Speakers .
Registration is live and we warmly invite you to register now to take advantage of the favourable registration fees and extra discounts for ESSKA Members.
Website
Rendezvény kezdete: 2021.05.11. Rendezvény vége: 2021.05.15.
Helyszín: Online,
A rendezvény Web oldala: https://esska-congress.org/
Válltanfolyam (Balatonfenyves, 2020.07.01-02.)Időpont: 2020. július 01-02.
Helyszín: Balatonfenyves, Yacht Klub
1 nap: Vállsérülések: az alapok, diagnosztika
2. nap: Vállsérülések: az alapok, az ambulancián, a rendelőben, a rehabon
Tisztelt Orvos-, és Gyógytornász Kollégák!
A Válltanfolyam több szakmát szólít közös eszmecserére, szótáregyeztetésre a Vállsérülések összetett ellátásának megkönnyítésére.
Az első napon Radiológusok és Vállsebészek veszik sorra az egyes diagnosztikai vizsgálatok, műtéti beavatkozások képeit, kiemelve, hogyan értelmezendőek, miben segítenek, hogyan léphetünk tovább a vállsérülések diagnosztikájában.
Esetbemutatásokban hasonlítják a képalkotó vizsgálatok anyagát a műtéti képekkel!
A második napon a vállsérüléseket a sérüléshez képest eltelt idő szempontjából vizsgálják!
• Megkönnyítik, rendszerezik a tennivalókat az akut ellátásban - Baleseti ambulancián – dolgozóknak.
• A krónikus ellátásban – szakrendelőben – dolgozóknak segítenek észrevenni a szövődményeket vagy nem ellátott eseteket.
• A Rehabilitációban dolgozókat támogatják abban, hogy az egyes vállsérülések gyógyulási folyamatában hol vannak a megtorpanások, és mi mennyi ideig tart!
A tanfolyamot neves magyar előadók, a Magyar Radiológus társaság Musculoskeletális szekciója és a Magyar Váll és Könyöksebészeti egyesület támogatja.
A tanfolyamot gyönyörű környezetben, kiváló konyhával a Balatonfenyvesi Yacht clubban, remélhetőleg kellemes időjárás mellett, tartalmas esti szórakozással (Július 2-a Kékszalag - közepes szél esetén a mezőny a tanfolyamzáráskor vitorlázik el előttünk) kombinálva ajánljuk.
A tanfolyam két napos. A két nap egyben és külön-külön is látogatható. Akkreditációs pontérték meghatározása folyamatban van. Szakmaszerinti pontszámként az alábbi szakmákra adtuk be a minősítésre a programot (a többi szakmában szabadon választható pontszám lesz):
• fiziotherápia
• ortopédia
• ortopédia-traumatológia
• radiológia
• rehabilitációs medicina
• reumatológia
• sebészet
• traumatológia
A részletes program a csatolmányban található!
Részvételi díj:
Early Bird akció:
2020. március 31-ig történő befizetés esetén:
- orvosoknak 25 ezer Ft /fő/nap
- gyógytornászoknak 20 ezer Ft/fő/nap
2020. március 31-e után történő befizetés esetén:
- orvosoknak 30 ezer Ft /fő/nap
- gyógytornászoknak 25 ezer Ft/fő/nap
A részvételi díj tartalmazza az ebéd-, és büfészolgáltatás is. Mindkét napi részvétel esetén, 07.01-én a vacsorát is.
A továbbképzés ebédszüneteiben lévő workshopok ingyenesek, azonban a résztvevők száma korlátozott (20 fő / nap).
Tanfolyamunkat 100 főre hirdetjük, melyből naponta 80 orvost és 20 gyógytornászt tudunk fogadni. A létszám feltöltése a részvételi díj (vagy költségátvállalási nyilatkozta megküldésével) befizetésének sorrendjében történik.
A kurzusra jelentkezni, vagy további információt kérni Bodzay Petránál lehet. Elérhetősége: bodzay.petra@baleseti.hu, +36 1 299-7762.
Szálláslehetőségről (akár hajóhelyekről) Barkáné Gyöngyinél tudnak érdeklődni a sales@fenyvesyachtclub.hu e-mail címen és a +36 30/437-7333-as telefonszámon, aki a Yacht Club Hotelen kívül is tud Önöknek szállást ajánlani.
1. nap programja
2. nap programja
Rendezvény kezdete: 2020.07.01. Rendezvény vége: 2020.07.02.
Helyszín: Balatonfenyves, Yacth Klub
Új lehetőségek a porcfelszínképzésben szimpózium (Budapest, 2020.03.06.)Az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya és a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke meghívja Önt
„Új lehetőségek a porcfelszínképzésben”
című nemzetközi kreditpontszerző továbbképző szimpóziumára.
A rendezvény kezdése: 2020. március 6. 09:00
A regisztráció kezdete: 08:30
A rendezvény helyszíne: az Uzsoki Kórház konferenciaterme (Budapest, XIV. ker. Róna u. 196.)
A szimpóziumon történő részvétel ingyenes.
Program
Időpont: 2020.03.06.
Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 196., Uzsoki Kórház konferenciaterme
Műtéttechnikai Cadaver Vállkurzus 2019A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának szervezésében, az Arthrex támogatásával idén is megszervezésre kerül a Műtéttechnikai Cadaver Vállkurzus, ennek részeként egy alapszintű artroszkópos tanfolyam, egy haladó feltárásos válltanfolyam, valamint egy kétnapos gyógytornász továbbképzés is váll- és térdműtétek rehabilitációjáról, cadaver demonstrációval.
A vállartroszkópos és a feltárásos műtéttechnikai tanfolyam lehetőséget nyújt mozgásszervi sebészek számára, hogy elméleti ismereteiket bővítsék, emellett workshop, és cadaver műtétek keretében a hazai vállsebészet meghatárzó képviselőitől személyesen mélyíthessék el technikai tudásukat.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
Időpont: 2019.11.23.
Alapszintű kurzus programja
Haladó kurzus programja
Jelentkezni Dr. Skaliczki Gábornál lehet a következő email címen: skaliczki@gmail.com
A gyógytornász kurzuson a Semmelweis Egyetem munkatársai cadaver demonstráció keretében mutatják be a leggyakoribb váll- és térdbetegségeket, azok elméleti hátterét, megjelenését, az azokat jellemző struktúrális eltéréseket. Ezután lehetőség nyílik, hogy betegvizsgálat és workshop keretében a szükséges diagnosztikai és terápiás technikákat is elsajátítsák.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
Időpont: 2019.11.23-24.
Jelentkezni Schmidtka-Várnagy Annánál lehet a következő email címen: cadrehab2019@gmail.com
Rendezvény kezdete: 2019.11.23. Rendezvény vége: 2019.11.24.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
ESSKA Speciality Day (Madrid, 2019.11.08-09.)Kedves Kollégák!
Az idei év legfontosabb artroszkópos eseményére invitáljuk Önöket.
Az ESSKA Speciality Day 2019. november 8-9-én Madridban kerül megrendezésre.
Az absztraktbejelentés határideje: 2019. június 3.
Absztraktbejelentés >>
További részletek, előzetes program, regisztráció a rendezvény weboldalán: https://esska-specialitydays.org/
Rendezvény kezdete: 2019.11.08. Rendezvény vége: 2019.11.09.
Helyszín: Spanyolország, Madrid,
A rendezvény Web oldala: https://esska-specialitydays.org/
MAT SzimpóziumA Magyar Artroszkópos Társaság 2019-ben ismét Szimpóziumot rendez Visegrádon.
A rendezvény időpontja: 2019. október 18-19.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Telefon: +36 26/ 398 311
E-mail: info@hotelsilvanus.hu
Végleges program
Tájékoztató a regisztrációról és a szállásfoglalásról a meghívóban
Rendezvény kezdete: 2019.10.18. Rendezvény vége: 2019.10.19.
Helyszín: Visegrád,
Magyar Artroszkópos Társaság Tisztújító közgyűléseTisztelt Tagtársunk!
Ezennel meghívjuk Önt a Magyar Artroszkópos Társaság éves rendes közgyűlésére.
A közgyűlés helye: Hotel Silvanus, Visegrád.
A közgyűlés ideje: 2019.10.18. 13.30
A határozatképtelenség esetén megismételt közgyűlés ideje: 2019.10.18. 15.45
A megismételt közgyűlés a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.
Napirend:
1. Magyar Artroszkópos Társaság 2018. évi elnöki beszámoló
2. Vezetőség választás (Vezetőség: Elnök, Főtitkár, Pénztárnok, valamint 2 fő Vezetőségi Tag)
3. Egyebek
Budapest, 2019. szeptember 17.
Tisztelettel,
Magyar Artroszkópos Társaság
Dr. Tállay András
Elnök
Időpont: 2019.10.18.
Helyszín: Visegrád, Hotel Silvanus
Artroszkópos váll cadaver kurzusA Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának szervezésében, az Arthrex támogatásával idén is megszervezésre kerül az artroszkópos váll cadaver kurzus, valamint idén először két újabb tanfolyamot is hirdetünk: egy haladó műtétechnikai cadaver kurzust feltárásos vállműtétekről és egy gyógytornász kurzus vállbetegségekről, cadaver demonstrációval.
A vállartroszkópos és a feltárásos műtéttechnikai tanfolyam lehetőséget nyújt mozgásszervi sebészek számára, hogy elméleti ismereteiket bővítsék, emellett workshop, és cadaver műtétek keretében a hazai vállsebészet meghatárzó képviselőitől személyesen mélyíthessék el technikai tudásukat.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
Időpont: 2018.10.27.
Jelentkezni Dr. Skaliczki Gábornál lehet a következő email címen: skaliczki@gmail.com
A gyógytornász kurzuson a Semmelweis Egyetem munkatársai cadaver demonstráció keretében mutatják be a leggyakoribb vállbetegségeket, azok elméleti hátterét, megjelenését, az azokat jellemző struktúrális eltéréseket. Ezután lehetőség nyíilik, hogy betegvizsgálat és workshop keretében a szükséges diagnosztikai és terápiás technikákat is elsajátítsák.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
Időpont: 2018.10.28.
Jelentkezni Schmidtka-Várnagy Annánál lehet a következő email címen: anna.svarnagy@gmail.com
Feltárásos vállműtétek, műtéttechnikai cadaver kurzus meghívója >>
Feltárásos vállműtétek, műtéttechnikai cadaver kurzus programja >>
Vállartroszkópia, alapszintű műtéttechnikai cadaver kurzus programja >>
Vállartroszkópia, haladó műtéttechnikai cadaver kurzus programja >>
Gyógytornász kurzus meghívója >>
Gyógytornász kurzus programja >>
Időpont: 2018.10.27.
Helyszín: Budapest, SE ÁOK I. sz. Patológiai Intézet
I. Nemzetközi Artroszkópos Továbbképző Kongresszus és a Magyar Artroszkópos Társaság 15. Kongresszusa (Balatonalmádi, 2018.09.27-29.)Tisztelt Kolléganők, Kollégák,
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Artroszkópos Társaság, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztálya, a Magyar Váll,- és Könyöksebészek Egyesülete és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága közös szervezésében 2018. szeptember 27-29. közt Balatonalmádiban kerül megrendezésre az I.Nemzetközi Artroszkópos Továbbképző Kongresszus, mely egyben a Magyar Artroszkópos Társaság 15. Kongresszusa is.
A rendezvény szellemiségét a megújulás és a hagyományteremtés elvében kívánjuk kialakítani.
Köszöntő >>
A KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
Hunguest Hotel Bál Resort
8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.
REGISZTRÁCIÓ ÉS SZÁLLÁSFOGLALÁS:
1) Kongresszusi regisztráció kizárólag on-line módon a rendezvény honlapján keresztül lehetséges.
Regisztráció itt>>
2) Az Asszisztencia Kft-n keresztül csak a helyszíni szálloda, a Hunguest Hotel Bál Resort rendelhető. Minden más feltüntetett szálloda foglalása egyénileg közvetlenül a szállodáknál történik!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
A Kongresszusról bővebb információ elérhető a rendezvény hivatalos honlapján: http://asszisztencia.hu/artro/2018/ >>
Várjuk szíves jelentkezését!
Rendezvény kezdete: 2018.09.27. Rendezvény vége: 2018.09.29.
Helyszín: Balatonalmádi,
Vállartroszkópos alap- és haladó szintű cadaver kurzus Idén is megrendezésre kerül a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának szervezésében, az Arthrex támogatásával a Vállartroszkópos cadaver kurzus. A tanfolyam két külön csoportban, alap és haladó szinten nyújt lehetőséget mozgásszervi sebészek számára, hogy elméleti ismereteiket bővítsék, emellett workshop, és cadaver műtétek keretében a hazai vállsebészet meghatárzó képviselőitől személyesen mélyíthessék el technikai tudásukat.
A tanfolyam időpontja: 2017.10.28, szombat,
Helyszín: Semmelweis Egyetem I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Jelentkezni Dr. Skaliczki Gábornál lehet a következő email címen: skaliczki@gmail.com
Részletes program (alap kurzus) >>
Részletes program (haladó kurzus) >>
Általános információ >>
Időpont: 2017.10.28.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=65838&tableid=0&retcode=tanflist
Magyar Artroszkópos Társaság éves rendes közgyűléseTisztelt Tag!
Ezennel meghívjuk Önt a Magyar Artroszkópos Társaság éves rendes közgyűlésére.
A közgyűlés helye: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. (Uzsoki utcai kórház)
A közgyűlés ideje: 2017. 05.29. 16.00
A határozatképtelenség esetén megismételt közgyűlés ideje: 2017. 05.29. 16.30
A megismételt közgyűlés a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.
Napirend: a Magyar Artroszkópos Társaság 2016-os évi pénzügyi beszámolójának és mérlegének közgyűlés általi megvitatása és elfogadása
Budapest, 2017. május 11.
Tisztelettel
Magyar Artroszkópos Társaság
dr. Tállay András
Elnök
Időpont: 2017.05.29.
Helyszín: Budapest, Uzsoki u. 29-41., Uzsoki utcai Kórház
18 ESSKA Meeting (9-12 May, 2018, Glasgow, UK)Be part of the 18th ESSKA Congress – one of the highlights of the congress season 2018!
4000 medical experts in the field of sports traumatology, knee surgery and arthroscopy from all over the world are expected to participate in Glasgow, Scotland.
Important Dates
September 2017 Registration will open
1 October 2017 Deadline for Abstract submission
15 December 2017 Deadline for Award submission
28 March 2018 Deadline Accommodation booking
More details on the website >>
Rendezvény kezdete: 2017.05.09. Rendezvény vége: 2017.05.12.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: UK, Glasgow,
A rendezvény Web oldala: http://esska-congress.org/
Az artroszkópia alapjai tanfolyam (Budapest, 2017.04.07-08.)Szabadon választható akkreditált tanfolyam
Helyszín: OSEI Budapest, Alkotás u 48. 3-as ép. I.emelet
Időpont: 2017.04.07-08.
További infomációk és jelentkezés az oftex.hu portálon >>
Rendezvény kezdete: 2017.04.07. Rendezvény vége: 2017.04.08.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, Alkotás u. 48. 3. ép. I. emelet, OSEI
A rendezvény Web oldala: http://oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=63451&tableid=0&retcode=tanflist
Európai Lábsebészeti Társaság kurzusa (Budapest, 2017.04.06-07.)Kedves Kollégák!
Az Európai Lábsebészeti Társaság (EFAS-European Foot and Ankle Society) a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság támogatásával idén április 6.-7. között Budapesten rendezi meg az éves lábsebészeti kurzusát. A kurzus alaptematikáját - az előláb, a lábtő valamint a boka vizsgálata és leggyakoribb elváltozásai diagnosztikája, kezelése - traumatológiai és sportsebészeti szekciók egészítik ki. A kurzust ajánljuk minden lábsebészet iránt érdeklődő szakképzésben levő, illetve lábsebészet iránt érdeklődő szakorvos kollégának. A kurzusra az Európai Lábsebészeti Társaság honlapján - http://efas.co >> – tudnak jelentkezni.
Program >>
Online regisztráció >>
dr. Szokoly Miklós PhD
Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság elnöke
dr. Hetthéssy Judit Réka
Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság nemzetközi kapcsolattartója
Rendezvény kezdete: 2017.04.06. Rendezvény vége: 2017.04.07.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, Park Inn by Radisson
Rendkívüli MAT KözgyűlésTisztelt Tag!
Ezennel meghívjuk Önt a Magyar Artroszkópos Társaság rendkívüli közgyűlésére.
A közgyűlés helye: 1033 Budapest, Polgár u. 8.-10. E. épület 0. szint, Csontos és Törőcsik Ügyvédi Iroda.
A közgyűlés ideje: 2017.03.03. 15.30
A határozatképtelenség esetén megismételt közgyűlés ideje: 2017.03.03. 16.00
Napirend: Alapszabály módosítása a Fővárosi Törvényszék hiánypótlási felhívására tekintettel.
Melléklet:
MAT Alapszabály (egységes szerkezetbe foglalva a 2017. 03.03.-i Közgyűlés határozataival) >>
Tisztelettel:
Magyar Artroszkópos Társaság
dr. Tállay András
Elnök
Időpont: 2017.03.03.
Helyszín: Budapest, Polgár u. 8.-10. E. épület 0. szint, Csontos és Törőcsik Ügyvédi Iroda
A térdízületi szalagsérülések korszerű ellátása (Budapest, 2016.12.02.)Szabadon választható, 14 kreditpontra akkreditált továbbképző tanfolyam.
Témája: az artroszkópos elülső keresztszalag pótlás oktatása élő műtéti közvetítésekkel.
Helyszín: Országos Sportegészségügyi Intézet
Időpont: 2016.12.02.
További részletes információk, órarend, jelentkezés ide kattintva az oftex.hu portálon >>
Időpont: 2016.12.02.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, Országos Sportegészségügyi Intézet
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=61608&tableid=0&retcode=tanflist
Magyar Artoszkópos Társaság Közgyűlése (Budapest, 2016.10.21.)A Közgyűlés:
Időpontja: 2016. október 21. 17 óra 30 perc
Helyszíne: Budapest – Danubius Hotel Flamenco
Napirendi pontok:
1. A Társaság Alapszabályának módosítása időközi jogszabályváltozások miatt
2. A leköszönő elnök beszámolója
3. A Társaság Vezetősége tagjainak, elnökének, főtitkárának, valamint a Felügyelő Bizottság elnökének és tagjainak a megválasztása
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy a Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultak 50%-a plusz 1 fő megjelenik, így részvételére feltétlenül számítunk!
A részvételi arány elégtelensége miatt a megismételt, második közgyűlés:
Időpontja: 2016. október 21. 18 óra
Helyszíne: Budapest – Danubius Hotel Flamenco
A megismételt Közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes az eredeti napirendi pontok tekintetében.
Budapest, 2016. szeptember 21.
Baráti üdvözlettel:
Dr. Szigeti István
elnök
Dr. Szerb Imre
főtitkár
Magyar Artroszkópos Társaság
Időpont: 2016.10.21.
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Flamenco
A Magyar Artroszkópos Társaság és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága 2016 évi közös Kongresszusa (Budapest, 2016.10.21-22.)Dátum: 2016. október 20-21.
Helyszín: Danubius Hotel Flamenco (1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.)
FŐ TÉMÁK:
1.) Vállizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
2.) Könyökizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
3.) Csuklóizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
4.) Csípőizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
5.) Térdizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
6.) Bokaizület artroszkópos sebészete és fizioterápiás vonatkozásai
7.) Képalkotó diagnosztika szerepe az artroszkópos műtéti indikációban
AKKREDITÁCIÓ:
A kongresszus orvosi (Oftex) és szakdolgozói (ETI) akkreditáció folyamatban van, amint rendelkezünk a megfelelő információval, közzétesszük a weboldalon.
ELŐADÁSOK BEJELENTÉSE
A kongresszusra szóbeli és poszter előadások nyújthatók be, melyek bejelentése kizárólag on-line módon, az interneten keresztül lehetséges.
Absztraktok beküldési határideje: 2016.09.01.
Kérjük szíveskedjen a megadott határidőt tartani!
JELENTKEZÉS MÓDJA:
On-line módon a kongresszus hivatalos weboldalán keresztül.
További információ, online jelentkezés és absztraktbejelentés >>
Várjuk szíves jelentkezését!
Dr. Szigeti István MAT elnök Egyed Márta MGYFT elnök
Rendezvény kezdete: 2016.10.21. Rendezvény vége: 2016.10.22.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Flamenco Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/artroszkopia/2016/index.php
Magyar Ortopéd Társaság 59. Kongresszusa (Pécs, 2016.06.23-25.)Tisztelt Kolléga!
2016. június 23-25. között kerül megrendezésre a Magyar Ortopéd Társaság 9. Kongresszusa Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben.
KÖSZÖNTŐ A KONGRESSZUS ELNÖKÉTŐL
Tisztelt Kollégák, Tisztelt Gyógytornász Kollégák, Kedves Vendégek!
Nagy örömömre szolgál, hogy 2016. nyárelőjére, Pécsre invitálhatom Önöket a Magyar Ortopéd Társaság éves kongresszusára! Az "öttornyú város", az ország legrégebbi egyeteme, a Mecsek, a lépten-nyomon felbukkanó Zsolnay örökség patinája, véleményünk szerint kiváló díszletei lehetnek a szakmánk legfrissebb eredményeit és megoldásra váró problémáit tárgyaló szakmai egyeztetéseknek, vagy az ifjú Kollégák számára bemutatkozást biztositó Fiatalok Fórumának.
Folytatás ide kattintva >>
ELŐADÁS BEJELENTÉS
A kongresszusra szóbeli és poszter előadások nyújthatók be, melyek bejelentése kizárólag on-line módon, az interneten keresztül lehetséges.
A kongresszusi weboldal megfelelő menüpontját választva lehet belépni az absztrakt-küldő rendszerbe.
Belépés ide kattintva >>
Fő témák:
* Innovatív megoldások az ízületi endoprotetikában
* Gerincdeformitások konzervatív és sebészeti kezelése
* Mozgásszervi alapkutatások
* Infantilis cerebral paresis konzervatív és sebészeti kezelése
* Tanulságos esetek, tévedések és jogi problémák az ortopéd sebészetben
Fiatalok Fóruma
Fiatalok Fóruma előadások önálló szekcióban kerülnek bemutatásra bármely szabadon választott témában, külön értékeléssel. A legjobb előadások díjazásban részesülnek.
Absztraktok beküldési határideje: 2016. 03. 15.
Kérjük, szíveskedjen a megadott határidőt tartani!
REGISZTRÁCIÓ ÉS SZÁLLÁSFOGLALÁS
A kongresszusra már lehet regisztrálni, kizárólag on-line módon a rendezvény honlapján keresztül. A kongresszusi titkárság pécsi szállásokat is kínál, amelyek köre folyamatosan bővül. A regisztrációról hivatalos visszaigazolást küldünk.
Regisztráció és szállásfoglalás ide kattintva >>
Várjuk szíves jelentkezését!
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Szőke György
a Magyar Ortopéd Társaság elnöke
Prof. Dr. Than Péter
a Kongresszus elnöke
Rendezvény kezdete: 2016.06.23. Rendezvény vége: 2016.06.25.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 37., Zsolnay Kulturális Negyed
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/mot/2016/
Magyar Artroszkópos Társaság Közgyűlése (Budapest, 2016.05.25.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2016. május 25-én, szerdán 14.00 órakor közgyűlést tart.
A közgyűlés napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2015-ös évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne: az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme (1145 Budapest, Róna u 192.)
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg 2016. május 25-én, szerdán 14.30 órakor a fenti helyszínen.
Budapest, 2016. április 25.
Dr. Szigeti István
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2016.05.25.
Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház
Új lehetőségek a porckárosodások kezelésében (Budapest, 2016.04.22.)A Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke szeretettel meghívja Önt az Új lehetőségek a porckárosodások kezelésében címmel 2016. április 22. 15.00 órai kezdettel rendezendő tudományos ülésére.
Helyszín: Budapest, Vajdahunyad vára, Városliget
Regisztráció: Oftex rendszeren keresztül, akkreditált pontszerző tanfolyam (4 pont)
Program:
Bevezetés
Dr. Hangody László, az MTA levelező tagja
5‘
Patofiziológiai megfontolások az osteoarthritis konzervavtív kezelésében
Dr. Bálint Géza, az orvostudomány doktora
15‘
A viscosupplementatio szerepe az osteoarthritis konzevatív kezelésében
Dr. Vásárhelyi Gábor
10‘
Új lehetőségek a porckárosodások sebészi kezelésében
Dr. Hangody László, az MTA levelező tagja
15‘
Lovakon végzett mozaikplasztika experimentális és kísérletes tapasztalatai
Bodó Gábor, VMD, PhD, Dipl. ECVS
15‘
A hyaluronsav szerepe a porcfelszínképző eljárások utókezelésében
Dr. Pap Károly, PhD
10‘
Kávészünet
15‘
Biodegradábilis vázszerkezetek az ízületi terhelő felszínek kisméretű defektusainak kezelésében
Dr. Berta Ágnes
15‘
Friss osteochondralis allograftok szerepe a masszív osteochondralis defektusok kezelésében
Dr. Hangody László Rudolf, PhD
15‘
A viscosupplementatio új perspektívái: szteroiddal kombinált hyaluronsav intraarticularis alkalmazása a klinikai gyakorlatban – a Cingal-study nemzetközi eredményei
Dr. Hangody László, az MTA levelező tagja
15‘
Vita
15‘
Támogatók:
Pharmaroad Kft. (főszponzor)
Comesa Kft.
Időpont: 2016.04.22.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, Vajdahunyad vára
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu
A csípőtáji törések diagnosztikájának és kezelésének aktualitásai (Törökbálint, 2016.01.16.)Szabadon választható akkreditált tanfolyam
Időpont: 2016.01.16
Helyszín: New Ideas Consulting Kft. Forwarders Plaza 2045, Törökbálint. Tópark u. 3.
Célcsoport: 1. háziorvostan | 2. ortopédia és traumatológia | 3. oxyológia (mentőorvostan) | 4. oxyológia és sürgősségi orvostan | 5. sürgősségi orvostan | 6. traumatológia
Akkreditációs pontérték: 22
További részletes információk, órarend, jelentkezés ide kattintva, az oftex.hu portálon >>
Időpont: 2016.01.16.
Szakterület(ek): Ortopédia, Traumatológia
Helyszín: 2045 Törökbálint, Tópark u. 3., New Ideas Consulting Kft. Forwarders Plaza
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu/project_o/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=60092&tableid=0&retcode=tanflist
Gyermekkori alsóvégtag sérüléseinek aktuális problémái (Budapest, 2016.01.08.)Tisztelt Kollégák!
2016. január 8-án Gyermek traumatológiai osztályunk 2015. december 4-i tanfolyamának folytatásaként a "Gyermekkori alsóvégtag sérüléseinek aktuális problémái" címmel 16 pontos (ingyenes) pontszerző tanfolyamot tart a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ VIII. emeleti Nagytantermében (1076 Budapest, Péterfy Sándor u. 8-20.)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A részletes program megtekinthető ide kattintva >>
Időpont: 2016.01.08.
Szakterület(ek): Traumatológia, Ortopédia
Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor u. 8-20., Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ VIII. emeleti Nagytanterme
A mozgásszervi károsodások kezelésének hagyományai (Budapest, 2015.11.26.)Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt a „A mozgásszervi károsodások kezelésének hagyományai és új eredményei hazánkban” című rendezvényre
Az ülés időpontja: 2015. november 26. 9-17 óra
Az ülés helyszíne: MTA Székháza, Kupolaterem (III. emelet)
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
A tudományos ülés fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke
Program:
I. A reumatológiai betegségek komorbiditásai
(levezető elnök: Bálint Géza)
1. Bevezetés 10 perc
Bálint Géza, az orvostudomány doktora (ORFI)
2. A kötőszöveti betegségek komorbiditásai 15 perc
Szűcs Gabriella, az MTA doktora (DE)
3. A rheumatoid arthritis komorbiditásai 15 perc
Bálint Péter PhD (ORFI)
4. Köszvény komorbiditásai 15 perc
Poór Gyula, az MTA doktora (ORFI)
5. Spondylarthropathiak komorbiditásai 15 perc
Szántó Sándor PhD (DE Reumatológiai Tanszék)
6. A reumatológiai kórképekhez társuló atherosclerosis és cardiovascularis komorbiditások kialakulása 15 perc
Szekanecz Zoltán, az MTA doktora (DE)
7. Az arthrosis komorbiditásai 15 perc
Bálint Géza, az orvostudomány doktora (ORFI)
Vita 20 perc
Kávészünet
II. Traumatológia és kézsebészet Magyarországon
(levezető elnök: Renner Antal)
1. Bevezetés 5 perc
Renner Antal, az orvostudomány doktora
2. A baleseti sebészeti ellátórendszer kialakulása Magyarországon 30 perc
Fekete Károly, az orvostudomány kandidátusa
3. A modern kézsebészet kialakulása hazánkban 30 perc
Renner Antal, az orvostudományok doktora
4. A hazai mozgásszervi rehabilitáció lehetőségei és intézményrendszere 30 perc
Cserháti Péter PhD
Kávészünet
III. Új perspektívák a mozgásszervi sebészetben
(levelezető elnök: Hangody László
1. Bevezetés 5 perc
Hangody László, az MTA levelező tagja
2. A végtag-replantációk gyakorlatának kialakulása Magyarországon 20 perc
Nyárády József, az MTA doktora
3. A medencetörések ellátásának modern szemlélete 20 perc
Varga Endre, az MTA doktora
4. Új lehetőségek a gerinc és a sacrum daganatainak sebészi kezelésében 20 perc
Varga Péter Pál
5. A plexus brachialis laesiok sebészi kezelésének lehetőségei és korlátai 20 perc
Simonka János Aurél, az orvostudomány kandidátusa
Kávészünet
6. Minimál invazív technikák a mozgásszervi sebészetben 15 perc
Hangody László, az MTA levelező tagja
7. Az osteoscopia szerepe és lehetőségei a combfej vérkeringésének megítélésében s a
mediális combnyaktörések kezelési tervének felállításában 15 perc
Nyárády József, az MTA doktora
8. Új perspektívák az ízületi porckárosodások sebészi kezelésében 15 perc
Hangody László, az MTA levelező tagja
9. Osteochondralis allograftok ultrafriss beültetésének lehetőségei 15 perc
Hangody László Rudolf PhD
Vita
A program letölthető ide kattintva >>
Időpont: 2015.11.26.
Szakterület(ek): Ortopédia, Reumatológia
Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9., MTA Székház Kupolaterem (III. emelet)
Chondrotissue Porcimplantátum I. magyarországi Kongresszusa (Budapest, 2015.11.20.)A BeWeGe Medical tisztelettel meghívja Önt a Chondrotissue porc implantátum magyarországi I. kongresszusára.
Helyszín: Danubius Health Spa Resort Hotel Margitsziget Budapest
Rendezvény időpontja: 2015.11.20. 8:00 -17:00
Program és meghívó >>
Időpont: 2015.11.20.
Helyszín:
Térdízületi elváltozások és sérülések kezelése gyermek- és serdülőkorban továbbképző tanfolyam & workshop (Budapest, 2015.11.06.)Időpont: 2015. november 6., 08:30-16:00
Helyszín: MRE Bethesda Gyermekkórháza, Bibliaterem
Jelentkezés, további információ:
gyermekterd@gmail.com
Oftex akkreditált 12 pont
A tanfolyam témái:
· Porcsérülések
· Patellofemoralis rendellenességek
· Szalagsérülések
· Határterületek
· Rehabilitáció
· Arthrex workshop
Előadóink:
Dr. Velkey György főigazgató
Dr. Rudas Gábor PhD egyetemi docens
Dr. Pantó Tamás főorvos
Dr. Sevcic Krisztina főorvos PhD
Dr. Kassai Tamás főorvos
Prof. Hangody László PhD MTA levelező tagja, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Jórász Zsolt adjunktus
Dr. Vásárhelyi Gábor adjunktus
Guti Réka
Dr. Bodó László adjunktus
Duska Zsófia
Dr. Szigeti István főorvos
Dr. Pánics Gergely PhD egyetemi adjunktus
Időpont: 2015.11.06.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest, MRE Bethesda Gyermekkórháza, Bibliaterem
Újabb kérdések és megoldások az artroszkópiában szimpózium (Visegrád, 2015.10.16-17.)A Magyar Artroszkópos Társaság Szimpóziumot rendez
Újabb kérdések és megoldások az artroszkópiában címmel.
A rendezvény időpontja: 2015. október 16-17.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Telefon: +36 26/ 398 311
Fax: +36 26/ 597 516
E-mail:marketing@hotelsilvanus.hu
A szimpózium végleges programja letölthető ide kattintva >>
Részvételi díj MAT tagok részére: nincs.
Nem MAT tagok részére a részvételi díj: 13 000 Ft/fő.
A részvételi díj a rendezvény napján, a helyszínen fizetendő. Tagsági díj befizetésére a helyszínen lehetőség lesz.
Kedvezményes árú szobafoglalás 2015.szeptember 30-ig lehetséges közvetlenül a Silvanus Hotelban,Flaskai Dóra sales representative-nál.
A szabad témák szekcióban lehetőség van előadás bejelentésre, ezt kérjük e-mailban előre jelezzék, Dr. Szerb Imrének, a MAT főtitkárának , az alábbi címen: szerbimre@gmail.com Határidő: 2015. szeptember 30.
Rendezvény kezdete: 2015.10.16. Rendezvény vége: 2015.10.17.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Silvanus Hotel Visegrád
MAT Közgyűlés (Budapest, 2015.05.20.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy
2015. május 20-án, szerdán 14.00 órakor közgyűlést tart.
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2014-es évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme
1145 Budapest, Róna u. 192.
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg
2015. május 20-án, szerdán 14.30 órakor
a fenti helyszínen.
Dr. Szigeti István
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2015.05.20.
Helyszín:
5th ANNUAL ESSKA-AFAS MEETING (Budapest, 2015.05.08-09.)Tudományos információk: Kynsburg Ákos
E-mail: Budapest2015@esska-afas.org
Jelentkezés, szállásfoglalás: Kőhidi Rita
E-mail: rita.kohidi@hbl.t-online.hu
Fő téma: Chronic Syndesmotic Instability
A tudományos program letölthető ide kattintva >>
További részletes információk a rendezvény weboldalán: www.esska-afas.org/budapest2015
Rendezvény kezdete: 2015.05.08. Rendezvény vége: 2015.05.09.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Budapest,
A rendezvény Web oldala: http://www.esska-afas.org/budapest2015
Az artroszkópia alapjai tanfolyam (Budapest, 2015.03.27-28.)Kedves Kollégák!
A Sportkórház Sportsebészeti Osztálya artroszkópos alaptanfolyamot rendez 2015. március 27-28-án , élő műtéti bemutatóval és műanyag térdes gyakorlattal.
A tanfolyam programja az OFTEX-portálon részletesen olvasható >>
Kreditpont érték: 28 pont
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48. 14-es ép. Tanácsterem
Jelentkezni lehet az oftex.hu portálon március 6-ig vagy közvetlenül telefonon is : Kovácsné Kocséry Beatrix 06 1 488 6100/242, vagy Dr. Halasi Tamás 06 20 9279 654.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Halasi Tamás PhD
Rendezvény kezdete: 2015.03.27. Rendezvény vége: 2015.03.28.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48., 14-es ép. Tanácsterem
XVIII. MAGYAR PODIÁTRIAI ÉS LÁBSEBÉSZETI VÁNDORGYŰLÉSMEGHÍVÓ
XVIII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlés
Lábelváltozások új kezelési módszerei, work- shop és szeminárium
Kecskemét, Granada Konferencia Wellness és Sport Hotel****
2014. november 28-29.
Kedves Kollegina/Kolléga!
Kecskemét gyakorlatilag az ország közepe, így földrajzilag is a hazai találkozások helyszíne. Ezért is jelentős és fontos a lábsebészet iránt egyre nagyobb számban érdeklődők számára, hogy a XVIII. Vándorgyűlésünket, 2014. november 28-29-én, Dr. Gera László traumatológus osztályvezető főorvos és munkatársai szervezik, a Bács-Kiskun Megyei kórház és főigazgatója: Dr. Svébis Mihály c. egyetemi docens támogatásával. A korszerű lábsebészet további előnye, hogy az egy napos és ambuláns sebészet keretein belül is végezhető, műszerigénye csekély.
A kongresszus szakmai programjába igyekeztünk mindenkit érdeklő általános témákon kívül a ritkábban előforduló és határterületeket is érintő témaköröket is bevonni és számos meghívott külföldi előadó révén még eredményesebbé tenni a tudományos tartalmat.
Továbbra is várjuk a lábbal foglalkozó szakemberek, podiáterek, gyógytornászok, gyógy-pedikűrösök, diabetesz szakápolók, védőnők jelentkezését is.
Vándorgyűléseink hagyományos része a péntek délelőtti – eddig igen sikeres – társasági program, erre Kecskemét városa nagy választékot kínál, melyre várjuk a kísérőket is.
(A kongresszus helyszíne és szálloda választásában - ugyancsak hagyományos már, - hogy a kísérők, családok és gyermekek számára legyen lehetőség wellness használatára és az ott tartózkodás kedvezményes hosszabbítására.)
Az esti programjaink a jókedv és a kikapcsolódás mellett az oldott hangulatú, baráti beszélgetések helyszíne is.
Reméljük, hogy erre "a találkozásra" is mint magas színvonalú kongresszusra, work shop-ra, emlékezhetünk később.
Jöjjenek el, gyertek el minél többen, hogy egymástól tanulhassunk és a tudományos rendezvény vitái mellett jól érezhessük magunkat Kecskeméten.
Dr. Gera László
a kongresszus elnöke
Dr. Szokoly Miklós
a MPLT elnöke
Prof. Dr. Nemes György
a MPLT alapító, örökös elnöke
Rendezvény kezdete: 2014.11.28. Rendezvény vége: 2014.11.29.
Szakterület(ek): Ortopédia, Diabetológia, Érsebészet, Sebészet, Reumatológia, Radiológia, Sportorvoslás, Traumatológia
Tudományos információ: Prof. Dr. Nemes György
Munkahely neve: Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság
Címe:
E-mail: drnemesga@t-online.hu
Szervező: Kaposvári Krisztina
Munkahely neve: New Instant Szervezőiroda
Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
Tel: 30/221-1513 , 061/212-3014
Fax: 061/225-0304
E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
Helyszín: 6000 Kecskemét, Harmónia utca 12., Granada Konferencia Wellness és Sporthotel
A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu/index.php?module=konferencia&op=ev&ev=2014
A Magyar Artroszkópos Társaság 13. Kongresszusa (Szolnok, 2014.10.17-18.)Helyszín: Szolnoki Főiskola (5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány)
Fontos határidők:
Absztrakt beküldés 2014. szeptember 15.
Értesítés szerzőknek 2014. szeptember 19.
Szállásfoglalás, szobarendelés lemondása 2014. szeptember 15.
Regisztráció lemondása 2014. szeptember 29.
Regisztráció határideje 2014. október 15.
A prezentáció módja szóbeli előadás vagy poszter.
Fő témák:
Idős kor és arthroscopia, az arthrosisos térd arthroscopos ellátása
Sportba visszatérés kritériumai arthroscopos műtétek után, propriocepció fejlesztés
Vállízületi instabilitás kezelési lehetőségei, eredményei, rehabilitációja
A bokaízület osteochondralis betegségei
Mindennapos gyakorlat alapvető kérdései az arthroscopiában / preoperatív, intraoperatív és postoperatív teendők/. Az egynapos sebészet problémái
Érdekes esetek ritka kórképek
Kurzusok
Műtősnői kurzus: Műtéti technikák és eljárások arthroscopos térd és vállműtéteknél / varrattechnikák, csavarok, rögzítő eljárások/. Ki hogyan csinálja.
Továbbképzés és gyakorlati bemutató gyógytornászoknak: Propriocepció fejlesztés újabb lehetőségei
További részletes információk, online regisztráció és absztraktbejelentés a rendezvény weboldalán: http://www.asszisztencia.hu/artro >>
Rendezvény kezdete: 2014.10.17. Rendezvény vége: 2014.10.18.
Helyszín: Szolnok,
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/artro
Az Orvosi Hetilap Konferenciája (Budapest, 2014.10.17-18.)Tisztelt Kolléga!
Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.
Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.
Helyszín: Park Inn by Radisson Budapest (1138 Budapest, Szekszárdi utca 16 -18.)
A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.
Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com >>
Tisztelettel,
Prof. Dr. Rácz Károly,
az Orvosi Hetilap főszerkesztője
Dr. Bencsik Péter,
az Akadémiai Kiadó természet- és orvostudományi szerkesztőségének vezetője
Rendezvény kezdete: 2014.10.17. Rendezvény vége: 2014.10.18.
Helyszín: 1138 Budapest, Szekszárdi u. 16-18., Park Inn by Radisson Budapest
A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com
A Magyarországi Fájdalom Társaság 2014. évi kongresszusa és a IV. Neurostimulációs Szimpózium (Pécs, 2014.10.2-3.)Fő témák:
• Neurostimulációs szimpózium (mozgászavarok, fájdalom, epilepszia, pszichiátriai betegségek, spasticitás)
• Oro-faciális fájdalom
• Vertebrogén fájdalom
• Experimentális kutatások
• Szabad témájú előadások és poszterek
Tudományos kérdésekben információ:
Dr. habil. Balás István PTE Idegsebészeti Klinika
balas.istvan@pte.hu
A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG HONLAPJA: http://www.fajdalom-tarsasag.hu
Regisztráció, tudományos program: http://pcongress.hu/Congress/index/53 >>
Szervezőiroda:
PARTNERS PÉCS KFT.
7624 Pécs, Budai N. A. u. 1.
Tel./Fax: +36 72 327 572
Kapcsolattartó:
Kulcsár Erika
erika.kulcsar@pcongress.hu
Rendezvény kezdete: 2014.10.02. Rendezvény vége: 2014.10.03.
Helyszín: Pécs,
Újdonságok a térdízületi szalagsebészetben és porcfelszínképzésben tudományos ülés (Budapest, 2014.09.26.)Az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya és a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke szeretettel meghívja Önt az “Újdonságok a térdízületi szalagsebészetben és porcfelszínképzésben” címmel 2014. szeptember 26-án rendezendő tudományos ülésére
Helyszín: Uzsoki Kórház, Konferencia terem, Budapest, XIV. ker., Róna u. 196-212. “C” épület, földszint
Kezdés: 2014. szeptember 26. 8 30
Jelentkezés: szerbimre@gmail.com
Regisztráció: 8 00 –tól “C” épület földszint, konferenciaterem
8.30
Köszöntés – bevezetés
Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
Dr. Ficzere Andrea Főigazgató
Uzsoki Kórház
15’
8.45
A térdízületi szalagsebészet új irányai
Dr. Pánics Gergely
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
20’
9.05
All Inside GraftLink- New Trend in ACL Reconstruction
Dr. Barthofer Jürgen
Universitaetskranknehaus, Linz, Department of Traumatology, Austria
20’
9.25
MPFL Strategy
Dr. Dirisamer Florian
Krankenhaus Barmherzige Schwestern, Linz, Austria
20’
9.45
KÁVÉSZÜNET
20’
10.05
BEMUTATÓ MŰTÉT:
Elülső keresztszalagpótlás “All Inside GraftLink” technikával
Dr. Barthofer Jürgen
Universitaetskranknehaus, Linz, Department of Traumatology, Austria
80’
11.25
Vita, megbeszélés
35’
12.00
EBÉD
30’
12.30
A viscosupplementáció lehetőségei és korlátai az ízületi porckárosodások kezelésében
Dr. Vásárhelyi Gábor
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály
15’
12.45
Az ízületi porcdefektusok pótlásának jelen és jövő lehetőségei
Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
15’
13.00
Biodegradábilis anyagok lehetőségei a porcfelszínképzésben
Dr. Berta Ágnes
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
15’
13.15
Innovációk és 15 éves klinikai tapasztalatok biodegradábilis anyagokkal végzett porcfelszínpótlással az Uzsoki Kórházban
Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
20'
13.35
Friss osteochondralis allograftok beültetésével szerzett tapasztalatok
Dr. Hangody László Rudolf
SE Ortopédiai Klinika
Dr. Szűcs Attila, Dr. Vásárhelyi Gábor, Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály
15’
13.50
Vita, megbeszélés
20’
14.10
KÁVÉSZÜNET
20’
14.30
BEMUTATÓ MŰTÉT:
Arthroscopos porcfelszínképzés Biomatrix-ACP segítségével és elülső keresztszalagpótlás TightRope-GraftBolt implantátummal
Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
60’
15.30
Patellofemoralis osteotomiák szerepe a patellaficamok és patellofemoralis porckárosodások kezelésében
Dr. Vásárhelyi Gábor
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály
15’
15.45
VIDEODEMONSTRÁCIÓ:
Patellofemoralis osteotomiák technikai kérdései
Prof. Dr. Hangody László
Uzsoki Kh. Ortopéd–traumatológiai Osztály, SE Traumatológiai Tanszék
15’
16.00
Vita, megbeszélés
30’
17.00
Szimpóziumzárás
A program felhasználó névvel, jelszóval történt bejelentkezést követően letölthető a kapcsolódó dokumentumból is.
Időpont: 2014.09.26.
Helyszín: Budapest, Uzsoki Kórház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. kongresszusaTranszláció jelentősége a személyre szabott medicinában
A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül, mind a szakorvosok, mind a PhD hallgatók számára:
OFTEX pontértéke: 32 pont
GYOFTEX pontértéke: 36 pont
A konferencia fő témái:
A transzlációs és személyre szabott medicina az interdiszciplinaritás tükrében
Transzlációs kutatás lehetőségei különös tekintettel a képalkotó eljárásokra
A személyre szabott kezelések szerepe a tradicionális orvoslásban
A SZSZO globális és hazai finanszírozásának lehetőségei
A „big data” kezelése az egészségügyben
A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt, jelentkezési lapot hamarosan az MSzMT honlapján (www.mszszmt.hu) találhat. Az előzetes programot a csatolt dokumentumban olvashatja.
Rendezvény kezdete: 2014.08.29. Rendezvény vége: 2014.08.30.
Helyszín: Velence, Resort & Spa
A rendezvény Web oldala: http://www.mszszmt.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MAT Közgyűlés (Budapest, 2014.05.28.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2014 május 28-án, szerdán 14.00 órakor közgyűlést tart .
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2013-as évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme
1145 Budapest, Róna u 192.
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg 2014 május 28-án, szerdán 14.30 órakor a fenti helyszínen .
Budapest, 2014. április 30.
Dr. Szigeti István
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2014.05.28.
Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 192., Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme
Az artroszkópia alapjai tanfolyam (Budapest, 2014.04.25-26.)Kedves Kollégák!
A Sportkórház Sportsebészeti Osztálya artroszkópos alaptanfolyamot rendez 2014. április 25-26-án , élő műtéti bemutatóval és műanyag térdes gyakorlattal.
A tanfolyam programja az OFTEX-portálon részletesen olvasható (SE-TK/2014.I./00346 kódszám alatt).
Kreditpont érték: 28 pont
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48. 14-es ép. Tanácsterem
Jelentkezni lehet az oftex.hu portálon április 7-ig vagy közvetlenül telefonon is : Szűcs Rita (06-1) 488 6160 vagy Dr. Halasi Tamás 06 20 9279 654.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Halasi Tamás PhD
Rendezvény kezdete: 2014.04.25. Rendezvény vége: 2014.04.26.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48., 14-es épület Tanácsterem
XVII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlés szeminárium és work- shop (Siófok, 2013.11.29-30.)Kedves Kollegina/Kolléga!
Szeretettel meghívjuk a XVII. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlésre, mely Prof. Dr. Szendrői Miklós SE Ortopédiai Klinika igazgatója, a Vándorgyűlés elnöke és a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika szervezésében kerül megrendezésre.
2013-ben már a 17. Vándorgyűlésre és a nemzetközileg is sikeres rendezvényünkre kerül sor.
A korábban "elfelejtett testrész", a láb sebészete területén az utóbbi évtizedben gyökeres változás következett be hazánkban, melyben az M.P.L.T. és az alapító, örökös elnök, Prof. Dr. Nemes György is vezető szerepet vállal.
A lábsebészet nagy előnye, hogy egynapos sebészetben, magánrendeléseken is a műtétek nagy része elvégezhető, itthon és külföldön is az e területen történt jártasság nagy előnyt jelent.
Időpont: 2013. november 29-30.
Helyszín: Siófok, CE Plaza Hotel****
Szálláshosszabbítás lehetséges a kedvezményes áron.
Családbarát környezet rendelkezésre áll a tudás gyarapítása melletti pihenésre is kísérőivel.
Fő témák:
- A gyermek és felnőttkor idült lábelváltozásai, konzervatív és műtéti kezelés
- A láb nem traumás elváltozásai, tumor, diabetes- reumás láb, és korszerű sebkezelés
- Lábelváltozások diagnosztika, kezelés, BEMER, TENS: szeminárium és workshop
- A láb sérülései (trauma, sport, fagyás stb)
- Vegyes témák
Részvételi díj:
17.500.-Ft (orvosok részére)
12.000.-Ft (szakdolgozók, asszisztensek és kísérők részére)
6.000.-Ft (egyetemi hallgatók részére)
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2013. október 15.
ELŐADÁSOK ABSZTRAKTJAINAK leadási határideje: OKTÓBER 15.!
Módosítási, lemondási, visszafizetési feltételek
A kongresszuson való részvétel és a szállásfoglalás lemondására az alábbi feltételek betartása mellett van lehetőség.
Jelentkezési lap visszaküldendő az alábbi címre:
New Instant Bt. Kaposvári Krisztina 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
Email címre: newirendezveny@newinstant.hu
Fax számra: +36 1 225 0304
Web: www.newinstant.hu
Meghívó >>
Jelentkezési lap >>
Programtervezet >>
Rendezvény kezdete: 2013.11.29. Rendezvény vége: 2013.11.30.
Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet
Helyszín: Siófok, CE Plaza Hotel****
A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu
Magyar Orvostudományi Napok (Budapest, 2013.11.6-8.)Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 2013. november 6‐8. között Budapesten a Hotel Novotelben (Budapest, Alkotás u. 63‐67.) Magyar Orvostudományi Napokat rendez.
A Szövetségünk ezirányú hagyományaira épülő, rangos eseményen magasan kvalifikált vezető szakemberek, multidiszciplináris klinikai megközelítéssel, közérthető formában rövid áttekintést adnak a legfontosabb betegségek naprakész elméleti és gyakorlati ismereteiről.
A kongresszus fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A részvétel 18 kreditpontot jelent.
Frissítse fel Ön is általános és szakirányú orvosi tudását háromnapos rendezvényünkön, és a medicina legújabb ismereteinek elsajátításával végezze napi gyógyító munkáját!
Várjuk mielőbbi jelentkezését a www.motesz.hu /Magyar Orvostudományi Napok 2013 linken, regisztrációs lapot és további információkat talál.
A programtervezet letölthető ide kattintva >>
A jelentkezés határideje 2013. október 25.
Az előadóterem limitált befogadóképessége miatt a regisztráció elfogadásakor a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe.
Megtisztelő részvételére számítva, tisztelettel üdvözli Önt
Prof. Dr. Poór Gyula
egyetemi tanár
a MOTESZ elnöke
Rendezvény kezdete: 2013.11.06. Rendezvény vége: 2013.11.08.
Helyszín:
A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu
Magyar Artoszkópos Társaság KözgyűléseA Közgyűlés:
Időpontja: 2013. szeptember 20. 18 óra 30 perc
Helyszíne: Visegrád– Silvanus Hotel
Napirendi pontok:
1. A Társaság Alapszabályának módosítása időközi jogszabályváltozások miatt
2. A leköszönő elnök beszámolója
3. A Társaság Vezetősége tagjainak, főtitkárának, póttagoknak, valamint az állandó bizottságai: Ellenőrző Bizottság és Fegyelmi Bizottság elnökének, tagjainak és póttagjainak megválasztása
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy a Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultak 50%-a plusz 1 fő megjelenik, így részvételére feltétlenül számítunk!
A részvételi arány elégtelensége esetén a megismételt, második közgyűlés:
Időpontja: 2013. szeptember 20. 19 óra
Helyszíne: Visegrád– Silvanus Hotel
A megismételt Közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes az eredeti napirendi pontok tekintetében.
Az Alapszabály módosítására vonatkozó előterjesztés letölthető ide kattintva >>
Baráti üdvözlettel:
Dr. Hangody László
elnök
Dr. Szigeti István
főtitkár
Időpont: 2013.09.20.
Helyszín: Visegrád, Silvanus Hotel
Újdonságok az artroszkópiában szimpózium (Visegrád, 2013.09.20-21.)A Magyar Artroszkópos Társaság Szimpóziumot rendez Újdonságok az artroszkópiában címmel.
A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 20-21.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Telefon: Flaskai Dóra rendezvényszervező +36 26 597 512
Fax:+36-26/597516
E-mail: info@hotelsilvanus.hu
Részvételi díj MAT tagok részére: 10 000 Ft/fő, mely magában foglalja a tudományos ülésen való részvételt, a kávészünetben történő fogyasztást, valamint a 09.20-i büfévacsora költségeit.
Nem MAT tagok részére a részvételi díj: 18 000 Ft/fő.
A részvételi díj a rendezvény napján, a helyszínen fizetendő.
Szobafoglalás közvetlenül a Silvanus Hotelban lehetséges, Flaskai Dóra rendezvényszervezőnél:
Tel: +36 26 597 512
Fax: +36-26/597516.
A tudományos program letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2013.09.20. Rendezvény vége: 2013.09.21.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Silvanus Hotel
Meghívó Prof. Dr. Hangody László akadémiai székfoglalójáraA Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya tisztelettel meghívja Önt Hangody László, az MTA levelező tagja Az ízületi porckárosodások sebészi kezelésének új lehetőségei címmel tartandó székfoglaló előadására.
Az előadás ideje: 2013. szeptember 18. (szerda) 14.00 óra.
Az előadás helye: MTA Székház, Nagyterem
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet)
Időpont: 2013.09.18.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet, MTA Székház, Nagyterem
Az artroszkópia alapjai tanfolyam (Budapest, 2013.04.26-27.)Kedves Kollégák!
A Sportkórház Sportsebészeti Osztálya artroszkópos alaptanfolyamot rendez 2013. április 26-27-én , élő műtéti bemutatóval és műanyag térdes gyakorlattal.
A tanfolyam programja az OFTEX-portálon részletesen olvasható (SE-TK/2013.I./00314 kódszám alatt).
Kreditpont érték: 28 pont
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48. 14-es ép. Tanácsterem
Jelentkezni lehet az oftex.hu portálon 04.15-ig vagy közvetlenül telefonon is : (Szűcs Rita (06-1) 488 6160 vagy Dr. Halasi Tamás 06 20 9279 654)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Halasi Tamás PhD
főorvos
Rendezvény kezdete: 2013.04.26. Rendezvény vége: 2013.04.27.
Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet, Sportorvoslás
Helyszín: Budapest, Alkotás u. 48., Sportkórház 14. épület Tanácsterem
Tudományos Ülés 2013 - Vállízületi instabilitás
Rendezvény kezdete: 2013.04.12. Rendezvény vége: 2013.04.13.
Tudományos információ: Prof.Dr. Szabó István
Munkahely neve: Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Aktív Mozgásszervi Sebészeti Osztály, Ortopédiai Egység
Címe: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20.-32.
Tel: 06 82 501 361
E-mail: vallkurzus2013@yahoo.com
Szervező: Dr. Udvarhelyi Ágnes
Munkahely neve: Agnus-Med Kft.
Címe: 1119 Budapest, Bornemissza u.10.
Tel: 06 1 365 1668
E-mail: udvarhelyi.agnes@agnusmed.hu
Helyszín: 7400 Kaposvár, Tallián Gy. U. 20.-32, Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Dr. Rumi György Konferenciaterem
Kapcsolódó dokumentumok (4)
A porcfelszínkárosodások sebészi kezelésének legújabb alapkutatásos és klinikai eredményei, kezelési algoritmusai - magyar innovációk (Budapest, 2012.11.28.)A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a SE ÁOK Traumatológiai Tanszék tudományos ülése a 2012. évi Magyar Tudomány Ünnepe Rendezvénysorozat keretében.
A program letölthető ide kattintva >>
Az ülés időpontja: 2012. november 28. 14.00 óra
Az ülés helyszíne: Magyar Tudományos Akadémia Székháza, Nagyterem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet)
Időpont: 2012.11.28.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet, MTA Székház, Nagyterem
XVI. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti VándorgyűlésSzeretettel várjuk Önt is a XVI. Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Vándorgyűlés 'Lábelváltozások új kezelési módszerei, workshop és szeminárium' címmel november végén, Cegléden megrendezésre kerülő eseményre.
Időpont: 2012. november 23-24.
Helyszín: Cegléd, Hotel Aquarell****
Fő témák:
A láb traumái és sportsérülései (lágyrészek, erek, inak, csont sérülések, stress törés stb.)
Ortopédiai felnőttkori és gyermekkori lábelváltozások, fejlődési rendellenességek
Reumás-, cukorbeteg láb, Charco, köszvény stb.
Vegyes témák
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2012. október 15.
Előadás bejelentése: 2012.október 1-ig
A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkat itt talál >>
Rendezvény kezdete: 2012.11.23. Rendezvény vége: 2012.11.24.
Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet
Szervező: Kaposvári Krisztina
Munkahely neve: New Instant Bt.
Címe: H-1028 Budapest,
Máriaremetei út 41.
Tel: +36 30 221-1513 / + 36 1 212-3014
Fax: +36 1 225-0304
E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
Helyszín: 2700 Cegléd, Fürdő út 24, Hotel Aquarell****
A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu
A Magyar Artroszkópos Társaság 12. Kongresszusa (Parádfürdő, 2012.09.21-22.)2012. szeptember 21-22. között Parádfürdő ad otthont a Magyar Artroszkópos Társaság kétévenként esedékes kongresszusának.
A kongresszus helyszíne:
Erzsébet Park Hotel
3244 Parádfürdő, Kossuth L. út 372.
Fő témák:
1. Térdízületi szalagsebészet
2. Egyéb ízületek artroszkópiája, lágyrészartroszkópia
3. Manuálteraphia helye a mozgásszervi betegségek kezelésében
4. Újdonságok, újítások, érdekes és tanulságos esetek
Fontos határidők:
Absztrakt beküldés: 2012. augusztus 15.
Előadás visszaigazolás: 2012. augusztus 15.
Szállásfoglalás: 2012. augusztus 21.
Jelentkezés: 2012. szeptember 20.
További részletes információk, online jelentkezés és absztraktbejelentés a szervező weboldalán: http://asszisztencia.hu/artro/index.php >>
Előzetes program megtekinthető itt >>
Rendezvény kezdete: 2012.09.21. Rendezvény vége: 2012.09.22.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Parádfürdő, Hotel Erzsébet
Magyar Váll- és Könyöksebészeti Egyesület tudományos üléseAz Egyesület soron következő tudományos ülését 2012. május 31-én , csütörtökön, 16:30-kor tartja.
Helyszín:
Károlyi Sándor Kh. (Árpád kh., Újpest) Baleseti Sebészet, konferenciaterem 3. emelet (1042 Budapest, IV. Árpád út 126.)
A tervezett program:
1. Konszenzus a befagyott váll ellátásával kapcsolatban. (Dr. Antal Imre)
2. Esetbemutatás - esetmegbeszélések
3. A proximalis humerustörés ellátási protokollja (Dr. Árva Gábor)
4. Vállseb. egyesületi kérdések és MTT Eger
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet Dr. Bogosi Tibornál lehet megtenni bogosi.dr@gmail.com email címen, a jelentkezési határidő: 2012.05.25.
Bármilyen kérdéssel forduljon a szervezőkhöz: Dr. Bogosi Tibor /+36204007501/ (bogosi.dr@gmail.com ), Dr. Skaliczki Gábor (skaliczki@gmail.com )
Időpont: 2012.05.31.
Szakterület(ek): Sebészet
Helyszín: 1042 Budapest, Árpád út 126., Károlyi Sándor Kh. (Árpád kh., Újpest) Baleseti Sebészet, konferenciaterem 3. emelet
Az artroszkópia alapjai tanfolyam (Budapest, 2012.04.27-28.)Kedves Kollégák!
A Sportkórház Sportsebészeti Osztálya artroszkópos alaptanfolyamot rendez 2012. április 27-28-án , élő műtéti bemutatóval és műanyag térdes gyakorlattal.
A tanfolyam programja az OFTEX-portálon részletesen olvasható (kódszám: SE-TK/2012.I./00343)
Kreditpont érték: 28 pont
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48. 14-es ép. Tanácsterem
Jelentkezni lehet az oftex.hu portálon 04.15-ig vagy közvetlenül telefonon is : (Szűcs Rita (06-1) 488 6160 vagy Dr. Halasi Tamás 06 20 9279 654)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Halasi Tamás PhD
főorvos
Rendezvény kezdete: 2012.04.27. Rendezvény vége: 2012.04.28.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48., Sportkórház, 14-es ép. Tanácsterem
MAT Közgyűlés (Budapest, 2012.04.25.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy
2012. április 25-én, szerdán 14.30 órakor
közgyűlést tart.
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2011-es évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme
1145 Budapest, Róna u 192.
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg
2012 április 25-én, szerdán 15.00 órakor a fenti helyszínen.
Prof. Dr. Hangody László
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2012.04.25.
Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 192., Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme
Jog és kommunikáció-a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása orvosok számáraA képzés gyakorlatorientált, egyszerre kíván reflektív teret, módszertani útmutatót nyújtani a mindennapok problémás helyzeteinek megoldására, hogy a szakszerű egyben jogszerű legyen.
Ár visszatérítési garancia:amennyiben képzésünket befizette s nem tud jelen lenni, a jelentkezési lapban részletezetteknek megfelően részvételi díját visszatérítjük vagy delegálhat valakit önmaga helyett.
A képzés szabadon választható az összes szakterület számára.
Rendezvény kezdete: 2012.04.20. Rendezvény vége: 2012.04.21.
Tudományos információ: Urbán Éva
Címe: 3534 Miskolc, Kempelen u.8.I.4.
Tel: +36 30 9759345
E-mail: info@jog-orvoslat.hu
Szervező: Urbán Éva
Munkahely neve: PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelő
Címe: 3534 Miskolc, Kempelen u.8.I.4.
Tel: +36 30 9759345
E-mail: info@jog-orvoslat.hu
Helyszín: 1118 Budapest, Tölgyfa. u.14.fszt.9., PszichoTrend Bt
A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu,www.jog-orvoslat.hu
Vállbetegségek diagnosztikája és kezelése - továbbképző tanfolyam (Kaposvár, 2011.11.18.)Tisztelt Kolléganő, Kolléga Úr!
A Kaposi Mór Oktató Kórház Aktív Mozgásszervi Sebészeti Osztály Orthopediai Egység nevében sok szeretettel meghívjuk 2011. november 18. (péntek) 14.00 órai kezdettel megrendezésre kerülő 12 kreditpontos kötelezően választható tanfolyamunkra
Téma: Vállbetegségek diagnosztikája és kezelése
Helyszín: Kaposi Mór Oktató Kórház Igazgatási épület I. emeleti előadó terme (7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-32.)
A kurzus alapvető ismereteket ad háziorvosoknak, reumatológusoknak és rehabilitációs orvosoknak a váll orthopaediai betegségeit illetően. Az előadások a mindennapi munkában is jól használható információkat adnak, amelyek modern szemléletű tudást biztosítanak a betegekkel foglalkozó orvosoknak.
A kurzus tesztírással zárul.
Jelentkezési határidő: 2011. november 15.
Kapcsolattartó partner: Bankó Gabriella oktatásszervező T: 06-82/501-300/246 mellék
Részvételi díj: 500 Ft (pontjóváírás)
A program letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2011.11.18. 14:00 Rendezvény vége: 2011.11.18. 18:00
Szakterület(ek): Radiológia, Reumatológia, Ortopédia
Helyszín: 7400 Kaposvár, Talliány Gy. u. 20-32., Kaposi Mór Oktató Kórház Igazgatási épület I. emeleti előadó terme
Aktuális kérdések az artroszkópiában szimpózium (Visegrád, 2011.10.28-29.)A Magyar Artroszkópos Társaság Szimpóziumot rendez Aktuális kérdések az artroszkópiában címmel.
A rendezvény időpontja: 2011. október 28-29.
A rendezvény helyszíne: Silvanus Hotel Visegrád (2025 Visegrád, Fekete-hegy)
Telefon: +36 26/ 398 311
Fax: +36 26/ 597 516
E-mail: info@hotelsilvanus.hu
Részvételi díj MAT tagok részére: 8 000 Ft/fő, mely magában foglalja a tudományos ülésen való részvételt, a kávészünetben történő fogyasztást, valamint a 10. 28-i büfévacsora költségeit.
Nem MAT tagok részére a részvételi díj: 13 000 Ft/fő.
A részvételi díj a rendezvény napján, a helyszínen fizetendő.
Az alacsony részvételi díj a szponzorok támogatásának köszönhető.
Kedvezményes árú szobafoglalás 2011.szeptember 28-ig lehetséges közvetlenül a Silvanus Hotelban , Balogh-Thoma Anett, értékesítési és marketing igazgatónál, a 06 26 597 524-es telefonszámon.
Tanulságos, érdekes esetek bemutatására október 28-án 17.45 és 19.15 között lesz lehetőség a résztvevők részére.
Ezt kérjük e-mailban előre jelezzék, Dr. Szerb Imre szervezőnél, az alábbi címen: iszerb@t-online.hu
A két legjobb esetbemutatás pénzdíjazásban részesül.
A szimpózium részletes programja az alábbiak szerint alakul:
Október 28.
14 00 – 14 15 Megnyitó
14 15 – 14 35 Az elülső keresztszalag sebészete 2011-ben – Béres Gy.
14 35 – 14 45 Rögzítéstechnikai lehetőségek LCA-pótlások esetén – Abkarovits G.
14 45 – 14 55 Az LCA-sérülések és műtétek késői következményei élsportolóknál, a prevenció három szintje- Tállay A.
14 55 – 15 05 A hátsó keresztszalag izolált sérülésének sebészi kezelése – Bodó L.
15 05 – 15 15 Kombinált elülső/hátsó keresztszalaghiányok műtéti megoldásai – Bíró Cs.
15 15 – 15 30 A térdízület ficamok kezelésének taktikai szempontjai – Hangody L.
15 30 – 15 45 Vita
15 45 – 16 00 Kávészünet
16 00 – 16 10 A vállízület artroszkópiája – Hidas P.
16 10 – 16 20 Vállízületi instabilitások artroszkópos műtéti lehetőségei – Pavlik A.
16 20 – 16 30 Degeneratív vállbetegségek artroszkópos kezelése, prognózisa – Szigeti I.
16 30 – 16 40 A váll artroszkópos sebészetének határai – Szabó I.
16 40 – 16 50 A könyökízület artroszkópiája – Hidas P.
16 50 – 17 00 A könyökízület artroszkópos és nyitott arthrolysise – Kiss J.
17 00 – 17 10 A könyökízületi artrolízisek utókezelése- Baranyai Á.
17 10 – 17 30 Vita
17 30 – 17 45 Kávészünet
17 45 – 19 15 Hibák, tévedések, tanulságos esetek bemutatása – 8-8 percben+ vita
Október 29.
8 30 – 8 45 A bokaízület artroszkópiája, tendoszkópia a bokatájon – Halasi T.
8 45 – 9 00 Különleges artroszkópos beavatkozások a bokatájon – Hangody L.
9 00 – 9 10 Bokaízületi impingement artroszkópos kezelése–Szigeti I.
9 10 – 9 20 Bokaízületi artroszkópia utáni gyógytorna-Takács J.
9 20 – 9 35 A csípőízület artroszkópos sebészete – Hangody L.
9 35 – 9 45 Csípőízületi artroszkópiák rehabilitációja-Horvát M.
9 45 – 10 15 Vita
10 15 – 10 45 Kávészünet
10 45 – 11 00 A hyalinporc szerkezete, elaszticitása, degenerációja – Szerb I.
11 00 – 11 15 Osteotomiák lehetőségei a tibián, femuron és a patellán – Hangody L.
11 15 – 11 30 Utókezelési szempontok térdtáji osteotomiák után – Duska Zs.
11 30 – 11 45 Diagnosztika térdartroszkópiában: az MR pontossága – Bartha L.
11 45 – 12 00 Meniscussérülések differenciál diagnosztikája – Halasi T.
12 00 – 12 15 Artroszkópia retro-Béres Gy.
12 15 – 12 50 Vita
12 50 – 13 00 A tudományos ülés zárása
Rendezvény kezdete: 2011.10.28. Rendezvény vége: 2011.10.29.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Visegrád, Silvanus Hotel
XVIII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés (Esztergom, 2011.09.23-24.)XVIII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlés 2011. szeptember 23-24-én Esztergomban kerül megrendezésre.
A vándorgyűlés fő témái:
1. Prehospitalis ellátás
2. Lábszársérülések
3. Hibák és tévedések
4. Kerekasztal a gyógyítók védelmében
5. Varia
Tudományos program >>
Absztrakt beküldési határidő: 2011. május 31.
Regisztráció:
Regisztrációval és egyéb részletekkel kapcsolatos információért kérjük, látogassa a vándorgyűlés hivatalos honlapját, ahol minden fontos információ megtalálható >>
Szakmai információ:
Dr. Hargitai Ernő
Email: ehar@freemail.hu
Dr. Kassai Tamás
Email: kassai.tamas@obsi.hu
Kongresszusi titkárság
ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350 1854
Fax: +36 1 350 0929
Email: gyermektrauma@asszisztencia.hu
Rendezvény kezdete: 2011.09.23. Rendezvény vége: 2011.09.24.
Szakterület(ek): Sebészet, Traumatológia, Gyermekgyógyászat
Helyszín: Esztergom,
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/gyt/
Magyar Reumatológusok Egyesülete Vándorgyűlése (Eger, 2011.09.22-24.)Magyar Reumatológusok Egyesülete 2011. évi Vándorgyűlése Egerben kerül megrendezésre, 2011. szeptember 22-24. között.
Helyszín: Hotel Eger
3300 Eger, Szálloda u. 1-3.
Tel.: (06-36) 522-200,
www.hotelegerpark.hu
Fő témák:
A gyulladásos mozgásszervi betegségek patogenezise, korai diagnosztikája és innovatív kezelése
Szeptikus csontízületi betegségek komplex kezelése és rehabilitációja
Osteoimmunológia
Traumatológia, ortopédia, sportegészségügy reumatológiai vonatkozásai
A reumatológia aktuális szakmapolitikai kérdései
Metabolikus csontbetegségek
Betegek részvétele a gyógyítás folyamatában
Varia
Tudományos előadások, poszterek, szponzorált szimpóziumok
A kongresszussal kapcsolatban további információ:
Magyar Reumatológusok Egyesülete, Titkárság
Csonkáné Czibolya Éva
1023 Budapest, Ürömi út 56.
Tel./fax: (06-1) 336-0464
Mobil: (06-20) 227-7106
E-mail: titkarsag@mre.hu
A VÉGLEGES PROGRAM LETÖLTHETŐ IDE KATTINTVA >>
AZ ELŐADÁS- ÉS POSZTERÖSSZEFOGLALÓ LETÖLTHETŐ IDE KATTINTVA >>
Az első értesítő letölthető ide kattintva >>
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>
Rendezvény kezdete: 2011.09.22. Rendezvény vége: 2011.09.24.
Szakterület(ek): Reumatológia
Helyszín: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3., Hotel Eger
A rendezvény Web oldala: http://www.mre.hu
'Minimál invazív technikák a mozgásszervi sebészetben - előnyök, korlátok, indikációs szempontok' - Továbbképző kurzus (Budapest, 2011.09.09.)Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszék Továbbképző Kurzusa Minimál invazív technikák a mozgásszervi sebészetben - előnyök, korlátok, indikációs szempontok - címmel 2011. szeptember 9-én 9 órai kezdettel kerül megrendezésre a Semmelweis Egyetem, Traumatológiai Tanszék/Uzsoki Kórház, Ortopéd-Traumatológiai Osztályán (Budapest XIV. ker. Róna u. 198.).
A részletes program megtekinthető ide kattintva >>
Időpont: 2011.09.09.
Szakterület(ek): Sebészet, Ortopédia, Traumatológia, Sportorvoslás
Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 198., SE ÁOK Traumatológiai Tanszék/Uzsoki Kórház, Ortopéd-Traumatológiai Osztálya
MOT és a MTT 2011. évi közös kongresszusaA Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság 2011. évi közös kongresszusa 2011.06.16-18-án kerül megrendezésre Debrecenben, a Kölcsey Központban (4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.)
Fő témák:
01. Problémás esetek - súlyos dilemmák (failed spine, failed hip, failed knee)
02. Mozgásszervi alap- és alkalmazott kutatások
03. A posztoperatív mozgásszervi rehabilitáció kérdései (feladatmegosztás, rehabilitációs technikák)
04. A gyermekortopédia aktuális kérdései (a Gyermekortopédiai Szekció programja)
05. Akut és korai rekonstrukciók - ízületi törések
06. Akut és korai rekonstrukciók - lágyrészek
07. Akut és korai rekonstrukciók - szalagok
08. Poszttraumás rekonstrukciók
09. Fiatalok Fóruma
10. Varia
Részvételi díjak:
MOT/MTT tagok 35 év felett: 18.000.- Ft
MOT/MTT tagok 35 év alatt: 12.000.- Ft
Gyógytornászok, műtősnők, nővérek: 10.000.- Ft
Nem társasági tagok: 22.000.- Ft.
Nyugdíjas MOT/MTT tagok: díjmentes
Napijegy: 10.000.- Ft.
Helyszíni regisztráció* 25.000.- Ft.
(* Az előzetes regisztráció határideje: 2011. június 10. Ezután a határidő után küldött regisztrációk esetében a visszaigazolást nem tudjuk garantálni, azonban a helyszíni regisztráció lehetséges.)
Fontos határidők:
Absztrakt beküldés: 2011. március 15.
Absztrakt elfogadás: 2011. április 20.
Szállásfoglalás: 2011. május 01.
Jelentkezés: 2011. június 10.
Tudományos kapcsolat:
Ortopédiai szakmai információ:
Csernátony Zoltán
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum
Általános Orvostudományi Kar
Ortopédiai Klinika
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Tel.: +36 52 255 815
E-mail: csz@dote.hu
Traumatológiai szakmai információ:
Fekete Károly
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum
Általános Orvostudományi Kar
Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék
Kenézy Kórház Nonprofit Kft.
Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály
4043 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26.
Tel.: +36 52 511 780
E-mail: dbtrauma@freemail.hu
Szervező Titkárság
ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350-1854
Fax: +36 1 350-0929
E-mail: motra@asszisztencia.hu
On-line regisztráció és absztraktbejelentés, illetve további részletes információk a szervező iroda honlapján:
http://www.asszisztencia.hu/motra/
Rendezvény kezdete: 2011.06.16. Rendezvény vége: 2011.06.18.
Szervező: Kongresszusi Titkárság
Munkahely neve: Asszisztencia Szervező Kft.
Címe: 1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350-1854
Fax: +36 1 350-0929
E-mail: motra@asszisztencia.hu
Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/motra
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Artroszkópos Társaság Közgyűlése (Budapest, 2011.05.23.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2011. május 23-án, hétfőn 14.00 órakor közgyűlést tart .
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2010-es évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztály tanácsterme 1145 Budapest, Róna u 192.
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg
2011. május 23-án, hétfőn 14.30-kor
a fenti helyszínen .
Prof. Dr. Hangody László
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2011.05.23.
Helyszín: 1145 Budapest, Róna u. 192.
Artroszkópos alaptanfolyam (Budapest, 2011.04.22-23.)Kedves Kollégák!
A Sportkórház Sportsebészeti Osztálya artroszkópos alaptanfolyamot rendez április 22-23-án , élő műtéti bemutatóval és műanyag térdes gyakorlattal.
A tanfolyam programja az OFTEX-portálon részletesen olvasható.
Bár az on-line jelentkezési határidő lejárt, jelentkezni még lehet közvetlenül telefonon is : (Szűcs Rita (06-1) 488 6160 vagy Dr. Halasi Tamás 06 20 9279 654)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Dr. Halasi Tamás PhD
főorvos
Rendezvény kezdete: 2011.04.22. Rendezvény vége: 2011.04.23.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48-50, Sportkórház
Magyar Artroszkópos Társaság 11. Kongresszusa (Cserkeszőlő, 2010. 11.12-13.)Magyar Artroszkópos Társaság Társaság 11. Kongresszusa 2010. november 12-13-án a cserkeszőlői Aqua-Spa Hotelben kerül megrendezésre (5465 Cserkeszőlő, Üzemi u. 1.)
Fő témák:
A femoro patelláris ízület kezelési lehetőségei
Az artrotikus térd
Vállsebészet és artroszkópia
Oktatás az artroszkópiában
Innováció
Műtősnői kurzus
Gyógytornász kurzus
Részvételi díj:
MAT tagok: 10.000.- Ft
Nem tagok: 18.000.- Ft
Műtősök, gyógytornászok: 5.000.- Ft
Nyugdíjasok: 0.- Ft
Nappali egyetemi hallgatók: 0.- Ft
Helyszíni regisztráció: 18.000.- Ft
Céges képviselő - ingyenes: 0.- Ft
Céges képviselő - fizetős: 18.000.- Ft
Kísérők részére: 7.000.- Ft
On-line absztraktbeküldés és regisztráció a szervező web-oldalán: http://www.asszisztencia.hu/10artro/
Absztraktbeküldési határidő október 15-ig meghosszabbítva.
Szervező Titkárság:
ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
1055 Budapest, Szent István krt. 7.
Tel: +36 1 350-1854
Fax: +36 1 350-0929
E-mail: artro@asszisztencia.hu
Rendezvény kezdete: 2010.11.12. Rendezvény vége: 2010.11.13.
Szakterület(ek): Ortopédia, Sebészet
Helyszín: 5465 Cserkeszőlő, Üzemi u. 1., Aqua-Spa Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/10artro/
Magyar Artroszkópos Társaság Közgyűlése (2010.04.26.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2010. április 26-án, hétfőn 14.00 órakor közgyűlést tart .
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2009-es évi pénzügyi beszámoló és mérleg közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Országos Sportegészségügyi Intézet igazgatósági tanácsterme / „S” épület /
(1123 Budapest, Alkotás u. 48.)
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg
2010. április 26-án, hétfőn 14.30-kor a fenti helyszínen.
Dr. Halasi Tamás
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2010.04.26.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48.
Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program c. interdiszciplináris fórumA Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében „Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program” címmel interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor.
Helyszín: MTA Felolvasóterme (Budapest V., Roosevelt tér 9.)
Időpont: 2009. november 17. (kedd) 14.00-17.30
A rendezvény az 52/2003. (VIII.22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.
A fórum fővédnöke:
Prof. Dr. Romics László akadémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke
és Dr. Kiss István, a MOTESZ elnöke, a Szív és Érrendszer Programtanács elnöke
Üléselnök: Prof. Dr. Magyar Kálmán akadémikus, a MOTESZ Elnökségének tagja
A fórum moderátora: Dr. Szegedi János, a MOTESZ alelnöke
A részletes tudományos program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.
Időpont: 2009.11.17.
Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
16th Congress of the International Musculoskeletal Laser Society Programme Objectives
Bringing together advanced technologies (biophotonics and emerging energy applications), cutting edge clinical experience in musculoskeletal (orthopaedic, spinal and vascular) therapies and surgical robotics. Exploring the ways and means of alleviating pain, regenerating mobility and restoring patient functionality throughout the musculoskeletal system by utilising advanced technologies and minimalist techniques.
Programme Topics
» Developments in laser, radiofrequency, ultrasound and new energy therapies
» Developments in biophotonics, clinical endoscopy and spectroscopy
» Musculoskeletal pathology and degeneration
» Patient diagnosis and selection
» State of the art minimally invasive techniques in musculoskeletal
(orthopaedic, vascular and spinal etc)surgery and outcomes
» Minimally invasive implant technology and clinical outcomes
» Novel materials and devices and their assessment
» Development and application of surgical robotics
Go to homepage >>
Rendezvény kezdete: 2009.09.23. Rendezvény vége: 2009.09.26.
Helyszín: 1021 Budapest, Pálos utca 2., Europa Hotels & Congress Center
A rendezvény Web oldala: http://imlas2009.org/
A Magyar Ortopéd Társaság 52. Kongresszusa és a Magyar Artroszkópos Társaság SzekcióüléseA Magyar Ortopéd Társaság 52. Kongresszusa és a Magyar Artroszkópos
Társaság Szekcióülése 2009. június 25-27-én kerül megrendezésre, Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban.
A kongresszus fő témái:
Műtéti tervezés és protézis választás szempontjai primaer valamint revíziós csípő és térdprotézis beültetésnél, periprotetikus törésnél /biomechanika, szalagegyensúly, tengelyeltérések, csontdefektusok, posttraumás deformitások/
Előláb szerzett deformitásai
Porckorong degeneratio teraphiás stratégiája napjainkban
Utókezelés és rehabilitáció ortopédsebészeti beavatkozások után
Érdekes, tanulságos és nehéz esetek fóruma
Fiatal ortopéd orvosok fóruma /PhD képzésben résztvevők, elméleti kutatók, gyakorló klinikusok/
Gyermekortopédiai szekció – Csípődysplasia korai felismerése, konzervatív és műtéti kezelése
Artroszkópos Társaság szekcióülése – Modern elvek, korszerű technikai megoldások az artroszkópiában Szimpóziumok:
Szisztémás és gyulladásos betegségek biológiai teraphiája és jelentősége a mozgásszervi sebészetben
A csontmennyiség és minőség jelentôsége a csontízületi sebészetben Továbbképző kurzusok:
Gyógytornászoknak:
Medence dysfunkciók és kezelésük manuálteraphiával;
Scoliosis kezelése Schroth módszerrel;
Fűző kezelés elvei és gyakorlata a gerincferdülés kezelésében;
Műtősnőknek:
Technikai fejlesztések az ortopédiában
Fontos dátumok
2009. január: Értesítő és jelentkezési lapok kiküldése
2009. március 1: Absztrakt beküldési határidő
Kongresszusi Titkárság
Asszisztencia Szervező Kft
1136 Budapest,
Hegedűs Gyula u. 20.
Tel.: 350 1854, Fax: 350 0929
E-mail: ortopedia@asszisztencia.hu
www.asszisztencia.hu
Szakmai információ
Dr. Mike György
MÁV Kórház, Ortopédiai Osztály
H-5000 Szolnok, Verseghy u 6-8.
Tel.: 56/524 642, Fax: 56/524 674
E-mail: mike.gyorgy@gmail.com
Rendezvény kezdete: 2009.06.25. Rendezvény vége: 2009.06.27.
Helyszín: Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ
A Magyar Artroszkópos Társaság Közgyűlése (2009. április 27.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetősége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2009. április 27-én, hétfőn 14 órakor közgyűlést tart .
A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2008. évi pénzügyi beszámolójának és mérlegének közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyűlés helyszíne:
az Országos Sportegészségügyi Intézet tanácsterme
1123 Budapest, Alkotás u. 48.
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg 2009. április 27-én, hétfőn 14.30-kor
a fenti helyszínen.
Dr. Halasi Tamás
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
Időpont: 2009.04.27.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48., az Országos Sportegészségügyi Intézet tanácsterme
Az ízületi porckárosodások kezelésének aktuális kérdései szimpóziumTisztelt Kollégák!
Az ízületi porckárosodások lehető leghatékonyabb terápiás megközelítése az utóbbi 15-20 évben az egyik fő törekvése a mozgásszervi ellátás klinikai gyakorlatának és tudományos bázisának. Az alapkutatásoknak köszönhetően szaporodó ismeretek új lehetőségeket nyitottak a diagnosztikában, konzervatív kezelésben és a sebészi ellátásban egyaránt. Az operatív artroszkópia széleskörű elterjedése egyfelől teljesen átalakította a mindennapi műtéti repertoárt, másfelől a megelőzés és a porcbetegségek korai stádiumai felé tolta el az artrózis sebészi megközelítését. Ugyancsak az ízületi tükrözések során nyert nagyszámú információ segített abban, hogy az alaptudomány és az alkalmazott kutatások már nemcsak állatkísérletekben eredményes, hanem klinikai gyakorlatban is hasznosuló eljárásokat adjanak a gyakorló orvosok kezébe. Ezen új ismeretek és a velük nyert tapasztalatok áttekintésére és a közeljövőben várható új lehetőségek körvonalazására hívjuk meg a terület iránt érdeklődő mozgásszervi szakembereket – reumatológusokat, traumatológusokat, ortopéd sebészeket, állatorvos kollégáinkat, gyógytornászainkat, rehabilitációs munkatársainkat valamint rezidens és szakorvosjelölt kollégáinkat, orvostanhallgatókat.
Az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztálya tisztelettel meghívja Önt Az ízületi porckárosodások kezelésének aktuális kérdései c. tudományos ülésére.
Helyszín: Papp László Sportaréna, Budapest XIV. Stefánia út 2.
Időpont: 2009. április 03.
Regisztráció: 14.30-tól
Tudományos program kezdete: 15 00
Ingyenes parkolás.
Behajtás: Budapest XIV. ker. Stefánia út 2., VIP-kapu (Shell-kúttal szemben); a parkolás ingyenes
Bejárat: VIP-ajtó
A tudományos ülésen kérjük a pontos regisztrálást, az utólagos kreditpont-igazolás elküldéséhez.
A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2009.04.03.
Helyszín: Budapest, XIV., Stefánia út 2., Papp László Sportaréna
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Magyar Artroszkópos Társaság 2008. évi KongresszusaA Magyar Artroszkópos Társaság 2008. évi, X. Kongresszusa 2008. november 14-15. között kerül megrendezésre.
Helyszín:
BEST WESTERN Lido Hotel****
1031 Budapest, Nánási út 67.
FŐ TÉMÁK:
- Térdízületi szalagsérülések, LCA-pótlás
- Egyéb ízületek artroszkópiája, lágyrész endoszkópia
- Tippek, trükkök, technikai újdonságok
- Elvi és gyakorlati hibák, szövődmények
- Az artroszkópos egynapos ellátás
- Szabad téma
Előadás módja: szóbeli előadás, poszter
MINI SZIMPÓZIUMOK
- Artroszkópia és traumatológia
- Artroszkópia és reumatológia
FINANSZÍROZÁSI KEREKASZTAL
KURZUSOK
- Gyógytornász kurzus:
A vállöv szenzomotoros rendszere (elmélet és gyakorlat)
Kurzusvezetők: Duska Zsófia és Moldvay Ildikó
- Műtősnői kurzus:
Az artroszkópia múltja, jelene és jövője műtősnői szempontból.
Kurzusvezető: Rácz Péterné
REGISZTRÁCIÓ
Jelentkezés kizárólag on-line módon, a www.asszisztencia.hu weboldalon keresztül lehetséges.
További részletes információk a rendezvény információs oldalán >>
Rendezvény kezdete: 2008.11.14. Rendezvény vége: 2008.11.15.
Helyszín: 1031 Budapest, Nánási út 67., Hotel Lido
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu
Kapcsolódó dokumentumok (1)
MRE Vándorgyűlés, 2008.Fő témák:
- az MRE története
- molekuláris reumatológia
- vaszkuláris reumatológia
- gyulladásos reumatológiai betegségek
- biológiai terápia
-haladás az osteologia területén
- varia
Prezentációk bejelentése:
A Kongresszus szakmai programjára az előadások bejelentése kizárólag online történik, a [ www.mre.hu ] Web-rendszerben kialakított on-line absztraktbejelentő felszínen.Absztraktbeküldési határidő: 2008. július 15.
Bővebb információk, absztraktbejelentés a Vándorgyűlés információs oldalán >> .
Rendezvény kezdete: 2008.09.17. Rendezvény vége: 2008.09.21.
Helyszín:
Kapcsolódó dokumentumok (3)
A Magyar Ortopéd Társaság 51. Kongresszusa és Fiatalok FórumaA kongresszus fő témái
1. Csontpótlás a mozgásszervi sebészetben
2. Innováció a mozgásszervi sebészetben
3. Primér nagyízületi protetizálás nehéz anatómiai körülmények között
4. Térdinstabilitás
5. Egynapos sebészet az ortopédiában
6. Gyermek ortopédiai szekció: Congenitális (vagy veleszületett ) lábdeformitások + varia
Fontos dátumok
2008. január eleje:
- Értesítő és jelentkezési lapok kiküldése
- On-line regisztrációs és absztrakt beküldési rendszer megnyitása
2008. március 17.
- Absztrakt beküldési határidő
Rendezvény kezdete: 2008.06.19. Rendezvény vége: 2008.06.21.
Szervező: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
Címe: 1136 Budapest,
Hegedűs Gyula u. 20.
Tel: 350-1854
Fax: 350-0929
E-mail: ortopedia@asszisztencia.hu
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Vörösmarty Színház, Fő u. 8.
A rendezvény Web oldala: http://www.ortopedtarsasag.hu/mot2008
Vállartroszkópos cadaverkurzus 2008. A Vállartroszkópos Cadaverkurzus 2008. május 24-én kerül megrendezésre az ESTES kongresszus szatellit rendezvényeként, a Károlyi Kórház Traumatológiai osztályának közreműködésével, Újpesten a Károlyi Sándor Kórházban.
A Kurzus témái:
- Középpontban a vállartroszkópia
- Csomózástechnika és az Arthrx FiberWire előnyei
- Artoszkópos vállinstabilitás rekonstrukciói
- Artoszkópos rotátorköpeny rekonstrukciós technikák
- Az Arthrex Scorpion bemutatása
- Single Row rotátorköpeny rekonstrukciós technika
- Double Row rotátorköpeny rekonstrukciós technika
A résztvevők száma 24 főben limitált, ezért javasoljuk, hogy mihamarabb regisztráljanak. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadják.
Jelentkezni kizárólag a www.eurotrauma2008.org oldalon lehet, ahol egyben a részvételi díj is fizetendő.
Részvételi díj:
- magyar résztvevőknek 140 Euro
- külföldi résztvevőknek 220 Euro
Információ:
dr. Kovács Attila főorvos
Tel: 20/962-1905
Daub Andreas (Medilas)
Tel: 30/411-0304
Gyimesi Gábor (Medilas)
Tel: 30/477-2397
További részletek a rendezvényről a kapcsolódó dokumentumok között elérhető meghívóban.
Időpont: 2008.05.24.
Helyszín: 1042 Budapest, Nyár u. 103., Károlyi Sándor Kórház
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Térdartroszkópos cadaverkurzus 2008.A Térdartroszkpópos Cadaverkurzus 2008. c. rendezvény 2008. május 16-17-én kerül megrendezésre a tatai Kastélypark Klinika szervezésében.
Információk a kurzusról:
Az elméleti előadások a rendezvény nemzetközi jellege miatt angol nyelven, szinkrontolmácsolás nélkül zajlanak. A bonctermi gyakorlatok során összesen 4 asztalnál, asztalonként 3 résztvevő operál.
A résztvevőket két csoportra fogjuk osztani, így a lehetséges maximális résztvevői létszám: 2x4x3=24 fő.
Mivel a résztvevők száma limitált, kérjük jelentkezzenek időben.
Jelentkezés:
Telefonon:(+36) 1 333 4259, faxon: (+36) 1 303 8514,
vagy e-mailben: scanmed@hu.inter.net
Részvételi díj: 5000 Ft, mely magában foglalja az előadásokat, a bonctermi gyakorlatot, a szünetek frissítőit és a gálavacsorát. Szállásigény esetén annak megszervezésében készséggel nyújtunk segítséget.
Érdeklődni lehet:
Dr. Kovács Attila (06 20 9621905, e-mail: andiattila@t-online.hu )
Muraközi Csaba (06 30 5300732, e-mail: scanmed@hu.inter.net )
További részletek a rendezvényről elérhetőek a kapcsolódó meghívóban.
Rendezvény kezdete: 2008.05.16. Rendezvény vége: 2008.05.17.
Helyszín: Tata és Tatabánya,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Artroszkópos Társaság közgyűlése (2008.04.28.)Tisztelt Tagtársak!
A Magyar Artroszkópos Társaság Vezetõsége értesíti a Társaság tagjait, hogy 2008. április 28-án, hétfőn 14.00 órakor közgyűlést tart.
A közgyûlés egyetlen napirendi pontja a Magyar Artroszkópos Társaság 2007-es évi pénzügyi beszámolójának és mérlegének közgyűlés általi megvitatása és elfogadása, eleget téve ezzel az egyesületi törvényben előírt kötelezettségeknek, mely alapján a tárgyévet követő év májusának végéig a közgyűlésnek kell jóváhagynia a beszámolót.
A közgyûlés helyszíne:
Az Országos Sportegészségügyi Intézet tanácsterme
1123 Budapest, Alkotás u. 48. (S. Épület, I. Em.)
Felhívom a tisztelt Tagság figyelmét, hogy amennyiben a fenti időpontban a döntéshozatalhoz szükséges taglétszám nem áll rendelkezésre, úgy újabb közgyűlést hirdetek meg 2008. április 28.-án, hétfõn 14.30-kor a fenti helyszínen.
Dr. Halasi Tamás
a Magyar Artroszkópos Társaság
elnöke
A hivatalos értesítő elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Időpont: 2008.04.28.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 48., Országos Sportegészségügyi Intézet tanácsterme (S. Épület, I. Em.)
Kapcsolódó dokumentumok (1)
A Magyar Sportorvos Társaság 2008. évi KongresszusaA Magyar Sportorvos Társaság 2008. évi Kongresszusa 2008. április 3-4. között kerül megrendezésre.
Helyszín:
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Aula (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)
Szervező:
ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
Tel: 1 350 1854
Fax: 1 350 0929
E-mail: sport@asszisztencia.hu
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=101
A kongresszus főbb témái:
• Sportsérülések, sportártalmak megelőzése, aetiológiája (biomechanika), kezelése, rehabilitációja
• A sport szerepe a betegségek megelőzésében, kezelésében
• A sportegészségügy feladatai az élsport ellátásában és a népegészségügy vonatkozásában
• Sportkardiológia
• Obesitas és sport/fizikai aktivitás
• Gyermekkorúak és időskorúak sportja
• Sporttáplálkozás, táplálékkiegészítők
• Edző és sportorvos együttműködésének lehetőségei
• Manuálterápia, fizioterápia, gyógytorna, alternatív kezelési gyógymódok a sportolók kezelésében
• Fogyatékosok sportja
• Civil kezdeményezések szerepe és lehetőségei az egészséges életmód kialakításában
• A doppingellenes harc helyzete
• Sportpszichológia
• teljesítmény-élettan
Az absztraktok beadási határideje: 2008. február 15.
Az absztraktok beküldése a www.asszisztencia.hu oldalon keresztül, kizárólag on-line módon történik. A beküldéshez szükséges információk szintén a megadott honlapon olvashatók.
A Kongresszus elnöke: Dr. Berkes István
Szervező Bizottság elnöke: Dr. Pavlik Attila,
tagjai:
Dr. Farkas Anna
Dr. Fröhlich Péter
Dr. Martos Mihály
Dr. Mikulán Rita
Dr. Osváth Péter
Dr. Szabó Anita
Tudományos Bizottság elnöke:
Dr. Jákó Péter
tagjai:
Dr. Apor Péter
Dr. Frenkl Róbert
Dr. Halasi Tamás
Dr. Hidas Péter
Dr. Pavlik Gábor
Dr. Pucsok József
Tervezett program:
2008. április 3. (csütörtök)
10:00 Megnyitó
10.30 – 19.00 Előadások
Este Fogadás
2008. április 4. (péntek)
09.00 – 16.00 Előadások
Délelőtt Kísérői program
16.00 Kongresszus zárása
Regisztrációs díj:
2008. március 1-ig / 2008. március 1. után és a helyszínen
MST tagok: 9.000 Ft / 11.000 Ft
Nem MST tagok: 11.000 Ft / 14.000 Ft
Nyugdíjas: 3.500 Ft / 3.500 Ft
Edző, gyógytornász, dietetikus: 5.000 Ft / 6.000 Ft
Napijegy: 7.000 Ft / 7.000 Ft
Kísérő: 8.000 Ft / 10.000 Ft
Fontos dátumok:
2008. január 31.
- Absztrakt beküldési határidő
2008. február 27.
- Absztrakt visszaigazolási határidő
2008. március 1.
- Kedvezményes regisztrációs határidő
A regisztráció on-line módon történik a www.asszisztencia.hu oldalon.
Rendezvény kezdete: 2008.04.03. Rendezvény vége: 2008.04.04.
Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 44., Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Aula
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/index.php?c_id=101
A mozgásszervi képalkotó diagnosztika fejlődése és az új terápiás eljárások összefüggéseiSzervező: Magyar Radiológusok Társasága Osteológiai Szekció
50 kreditpontos (kötelezően választható) tanfolyam radiológus szakorvosok és társklinikusok számára
Helyszíne: Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika tanterme
Időpontja: 2008. 03. 17.- 2008. 03. 20.
Jelentkezés módja: E-mail-ben: mester@radi.sote.hu , vagy on-line az OFTEX portálon, vagy postai úton: Dr. Forgács Sándor MRT-OS elnök 1145 Budapest, Uzsoki u.29.
A tanfolyam díja: 40.000.- Ft.
Jelentkezési határidő: 2007.03.17.
Program:
2008.03.17. hétfő 10:00
A porc és csont egységének patológiai összefüggései a csontfogyatkozások és ízületi gyulladások vonatkozásában.
Bély Miklós dr. D.Sc.
2008.03.17. hétfő 10:45
A szisztémás és regionális osteoporosis radiológiai összefüggései ízületi betegségekkel.
Forgács Sándor dr. Ph.D.
2008.03.17. hétfő 11:30
Vesebetegségekhez társuló csontritkulás és ízületi eltérések.
Gyarmati János dr. Med. Habil.
2008.03.17. hétfő 13:00
A szisztémás és regionális osteoporosis klinikai összefüggései ízületi betegségekkel.
Poór Gyula prof. D.Sc.
2008.03.17. hétfő 13:45
A porceltérésekkel kapcsolatos csont-fogyatkozás korszerű röntgenvizsgálata.
Köllő Katalin dr.
2008.03.17. hétfő 14:30
A csontcorticalis- és porceltérések korszerű ultrahang vizsgálata.
Farbaky Zsófia dr.
2008.03.17. hétfő 15:15
Csontfogyatkozás és porcfogyatkozás korszerű MRI vizsgálata.
Fazekas Péter dr.
2008.03.18. kedd 09:00
A reumatoid arthritis radiológiai diagnosztikája és a terápia képalkotó követése.
Kaposi Novák Pál dr.
2008.03.18. kedd 09:45
A rheumatoid arthritis biológiai terápiájának összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Rojkovich Bernadett dr. Ph.D.
2008.03.18. kedd 10:30
A seronegatív spondarthritisek komplex képalkotó diagnosztikája.
Fornet Béla dr. Ph.D.
2008.03.18. kedd 11:15
A seronegatív spondarthritisek biológiai terápiájának összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Géher Pál prof. Med. Habil.
2008.03.18. kedd 12:45
A biológiai terápiás eljárások szövődményeinek összefüggési a képalkotó eljárások fejlődésével.
Kiss Emese dr. Med.Habil.
2008.03.18. kedd 13:30
Sportsérülések szövődményei enthesopathiákkal és posttraumás arthrózissal.
Balogh Endre dr.
2008.03.18. kedd 14:15
A porotikus és egyéb csípőtáji sérülések komplex diagnosztikája.
Bohár László dr. Ph.D.
2008.03.19. szerda 09:00
A juvenilis idipathiás arthritis biológiai terápiájának összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Balogh Zsolt dr.
2008.03.19. szerda 09:45
Gyulladásos ízületi betegségek sebészi kezelésének és protézisek beültetésének összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Lakatos Tamás dr.
2008.03.19. szerda 10:30
Infekt arthritisek képalkotó diagnosztikája.
Nagy Judit dr.
2008.03.19. szerda 11:15
Infekt arthritisek korszerű kezelésének összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Hittner György dr.
2008.03.19. szerda 12:45
Az arthrózis epidemiológiai vonatkozásai és a menedzsment változásai a Csont és Ízület évtizede folyamán.
Bálint Géza dr. D.Sc.
2008.03.19. szerda 13:30
Az arthrózis molekulárbiológiai történéseinek összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével és a korszerű terápiás eljárásokkal.
Bálint Péter dr. Ph.D.
2008.03.19. szerda 14:15
A Paget kór korszerű terápiájának összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Donáth Judit dr. Ph.D.
2008.03.19. szerda 15:00
Arthrosis és csont-anyagcsere-zavarok radiológiai diagnosztikája és a terápia képelkotó követése.
Mester Ádám dr. Ph.D.
2008.03.20. csütörtök 09:00
A gerinc fájdalomszindrómáinak MRI diagnosztikája.
Várallyay György dr.
2008.03.20. csütörtök 09:45
Specifikus és nem specifikus gerincfájdalom összefüggései a képalkotó eljárások fejlődésével.
Apáthy Ágnes dr.
2008.03.20. csütörtök 10:30
A fájdalom és fájdalomcsillapítás funkcionális MRI diagnosztikája.
Rudas Gábor dr. Ph.D.
2008.03.20. csütörtök
11:15 Tesztvizsga
Rendezvény kezdete: 2008.03.17. Rendezvény vége: 2008.03.20.
Helyszín: Budapest, VIII., Üllői út 78/a., Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika tanterme
A Magyar Ortopéd Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság 2007. évi közös kongresszusaFontos Határidők :
2007 január 23.:
Értesítő postázása
2007 március 1.:
Absztrakt beküldés
2007 április 20.:
Előadások visszaigazolása
2007 május 10.:
Szállásfoglalási határidő 2007 május 15.:
Szállásdíj befizetése
SZAKMAI INFORMÁCIÓK:
Dr. Farkas Csaba
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórháza
Ortopédiai Osztály
4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68.
Tel: (42) 465-666 x1785
E-mail: farkas@josa.hu
Magyar Ortopéd Társaság www.ortopedtarsasag.hu
Dr. Noviczki Miklós
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórháza
Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály
4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68.
Tel.: (42) 465-666 x1164
E-mail: noviczki@josa.hu
Magyar Traumatológus Társaság
www.mtrauma.hu
FŐ TÉMÁK: Patológiás törések gyermek- és felnőttkorban Poszttraumás növekedési zavarok Térdszalag sérülések Vállízületi instabilitás Periprotetikus törések Ízületi protézisek szeptikus szövődményei Jogi kérdések a mindennapi ortopédiai, traumatológiai gyakorlatban (betegjogok, büntetőjogi, kártérítési kérdések) Minimálisan invazív eljárások a traumatológiában Biomechanika, innováció, kutatás Traumatológus – aneszteziológus együttműködés (kerekasztal-megbeszélés) Minimál invazív technikák a gyermekortopédiában + Varia Tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.
Rendezvény kezdete: 2007.06.20. Rendezvény vége: 2007.06.23.
Szervező: Krammarics Judit
Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gy. u. 20.
Tel: +36 1 350-1854
Fax: +36 1 350-0929
E-mail: ortoped@asszisztencia.hu
Helyszín: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b
A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/motra/
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Az ízületi porckárosodások kezelésének aktuális kérdései
Új ismeretek és a velük nyert tapasztalatok áttekintésére és a közeljövőben várható új lehetőségek körvonalazására hívjuk meg a terület iránt érdeklődő mozgásszervi szakembereket – reumatológusokat, traumatológusokat, ortopéd sebészeket és állatorvos kollégáinkat.
Regisztráció: 15.00-től
Tudományos program kezdete: 15:30
Ingyenes parkolás.
Behajtás: Budapest XIV. ker. Stefánia út 2., VIP-kapu (Shell-kúttal szemben); a parkolás ingyenes
Bejárat: VIP-ajtó
A tudományos ülésen kérjük a pontos regisztrálást, az utólagos kreditpont-igazolás elküldéséhez. Kreditkód: 19662
További részletes információ és program a kapcsolódó dokumentumok alatt található!
Időpont: 2007.03.22.
Helyszín: Papp László Sportaréna, Budapest XIV. Stefánia út 2.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Artroszkópos Cadaver Gyakorlatok 2007.
Váll- és könyökartroszkópos báziskurzus: 2007. március 8. (csütörtök)
Témák:
1) A vállartroszkópia alapjai, kapuk, képletek látótérbe hozása és azonosítása – artroszkópos diagnosztika
2) Artroszkópos subacromialis decompressio
3) Könyökartroszkópos báziskurzus)
Térd báziskurzus: 2007. Március 1. (csütörtök)
Részletes programok a kapcsolódó dokumentumok alatt!
Rendezvény kezdete: 2007.03.01. Rendezvény vége: 2007.03.08.
Helyszín: Újpesti Polgárcentrum Színházterme, 1042 Budapest, Árpád út 66.
Kapcsolódó dokumentumok (2)
A Magyar Artroszkópos Társaság 2006. évi Kongresszusa A Magyar Artroszkópos Társaság vezetősége úgy határozott, hogy 2006-ban Tatán rendezi a szakterület legrangosabb hazai szakmai eseményét, a Kongresszust.
Mint a Társaság elnöke, lehetőséget kaptam arra, hogy a résztvevők számára kivételes élményt nyújtó szakmai és társasági eseményt kínáljak. A témamegjelölés alkalmat ad arra, hogy a korábbi hazai kongresszusok alapján várt magas szakmai színvonalon, színes előadásokkal lepjük meg egymást és élvezetes, kulturált szakmai vitákat folytassunk.
A kongresszus megrendezésének helyszíne alkalmas a fizikai és szellemi feltöltődésre. A kongresszus második napján a megrendezésre kerülő kurzusok a mozgásszervi betegségekkel foglalkozó szakemberek: orvosok, gyógytornászok, műtősnők, számára kínálnak kiemelkedően magas színvonalú képzést.
A Szervező Bizottság nevében kérem, hogy aktív részvételetekkel és szakmai segítségetekkel, ötleteitekkel segítsétek elő a rendezvény
sikerét.
Béres György dr. A Magyar Artroszkópos Társaság Elnöke
ABSZTRAKT BEKÜLDÉS - Beküldés módja kizárólag On-line a MAT Web-rendszerén keresztül.
Előadásaikat kérjük, szíveskedjenek a Magyar Artroszkópos Társaság weboldalán keresztül beküldeni. www.artroszkopia.hu >>
Absztrakt beküldési határidő : 2006. október 30.
Szálásfoglalás határideje: 2006. október 30.
Rendezvény kezdete: 2006.11.17. Rendezvény vége: 2006.11.18.
Tudományos információ: Dr. Béres György
Munkahely neve: BM Központi Kórház és Intézményei Mozgásszervi Sebészet
Tel: 462-5600
E-mail: beresgyorgy@chello.hu
Szervező: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
Tel: 350-1854
Fax: 350-0929
E-mail: mat2006@artroszkopia.hu
Helyszín: Olimpiai Edzőtábor, Tata 2890 Tata, Baji út 21.
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Minimál invazív technikák a mozgásszervi sebészetben III.A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Kórházának Ortopéd-traumatológiai Osztálya immár harmadszor rendez egynapos továbbképző kurzust a mozgásszervi sebészet minimál invazív illetve endoscopos technikáinak újdonságai témakörében. Az előző évekhez hasonlóan a nap során külföldi és hazai előadók számolnak be új minimál invazív mozgásszervi sebészeti eljárásokról, tapasztalataikról; valamint bemutató műtétek közvetítésével, illetve ehhez kapcsolódó vitákkal igyekszünk tapasztalatainkat egymással megosztani. Erre a rendezvényre hívjuk szeretettel a hazai mozgásszervi sebészet képviselőit – ortopéd és baleseti sebész szakorvosokat, szakorvosjelölteket, gyógytornászokat.
A továbbképzés az előző évekhez hasonlóan kreditpontszerző kurzus.
A rendezvény helye :
az Uzsoki Kórház új sebészeti diagnosztikai tömbjének konferencia terme (Budapest, XIV ker. Róna u. 214.).
Kezdési időpont: 2006. október 27. 09.00
Program:
I. Bemutató műtétek:
1.) Kétköteges, négycsatornás arthroscopos elülső keresztszalag pótlás
2.) Varisalo supracondylaer femur osteotomia autolog spongiosa kitöltéssel
3.) Térdprotézis revisio módosított midvastus behatolásból
II. Előadások:
1.) A nukleármedicina szerepe az ízületek gyulladásos betegségeinek kezelésében
Dr. Szerb Imre
Uzsoki Kh., Budapest, 8’
2.) Kétköteges, négycsatornás arthroscopos elülső keresztszalag pótlással szerzett korai tapasztalataink
Dr. Hangody László
Uzsoki Kh., Budapest, 15’
3.) Új lehetőségek és aggályok az elülső keresztszalag rekonstrukciók rehabilitációjában
Duska Zsófia
Uzsoki Kh., Budapest, 8’
4.) A femur varisalo supracondylaer nyitó osteotomiájával és az erre a célra fejlesztett minimál invazív implantátummal szerzett 6 éves tapasztalataink
Dr. Hangody László
Uzsoki Kh., Budapest, 8’
5.) A humerus proximalis vég töréseinek minimál invazív technikával történő osteosynthesisei
Dr. Detre Zoltán
Szt. János Kh., Budapest, 15’
6.) Hip resurfacing – 5 year experiences
Dr. Dave Woodnut
Swansee NHS Hospital, Department of Orthopaedics, Wales, UK, 25’
7.) MIS total knee replacement – modern trend or the future?
Dr Siegfried Hoffman
Stolzalpe, Austria, 25’
8.) Minimalizált midvastus technikával végzett total térdprotézis műtétek kezdeti tapasztalatai
Dr. Udvarhelyi Iván
Uzsoki Kh., Budapest, 10’
9.) Indikáció és feltárás primer és revisios csípő arthroplastica során
Dr. Udvarhelyi Iván
Uzsoki Kh., Budapest, 10’
A program várható befejezése: 15.00
A továbbképzés során étkezés, kávé, üdítőital biztosított.
Kérjük a jelentkezéseket az alábbi e-mail címre küldeni: iudvarhelyi@axelero.hu .
Tekintettel a korábbi évek során tapasztalt jelentős érdeklődésre és a konferenciaterem korlátozott befogadóképességére (150 fő) a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni, s erről visszaigazolást küldünk.
Megtisztelő érdeklődését várva:
az Uzsoki Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztályának dolgozói
Időpont: 2006.10.27.
A Magyar Ortopéd Társaság 49. KongresszusaTervezett program
június 8. csütörtök
9:00 - 18:00....Fiatal Orvosok Fóruma
20:00..............Nyitófogadás
június 9. péntek
9:00................MOT kongresszus megnyitója
9:30 - 18:00....Előadások
20:30..............Bankett vacsora
június 10. szombat
9:00 - 18:00....Előadások
Második értesítő és Absztrakt felhívás: 2006. január közepe
Absztrakt beküldési határidő: 2006. március 1.
Absztraktok visszaigazolása: 2006. április 1.
Bővebb információ a kongresszus információs oldalán >>
Részletes PROGRAM a kapcsolódó dokumentumban:
Rendezvény kezdete: 2006.06.08. Rendezvény vége: 2006.06.10.
Szervező: Krammarics Judit
Munkahely neve: Assisztencia Congress Bureau / Kongresszusi Iroda
Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 20.
E-mail: ortoped@asszisztencia.hu
Helyszín: Budapest, Európa Kongresszusi Központ, 1021 Budapest Hárshegyi út 5-7.
Magyar Artroszkópos Társaság 2004. évi KongresszusaFő témák:
Akut térd
Kisérletes sebészet és biomechanika
Egyéb ízületek arthroscopiája
Problémamegoldások az arthroscopos sebészetben
Piaci újdonságok, fejlesztések az arthroscopos sebészetben
Gyógytornász kurzus:
- Térdízületi instabilitások kezelése
- Keresztszalag sérülések rehabilitációja
A témákhoz kapcsolódó kerekasztal megbeszéléseket is tervezünk.
Szakmai Információk:
Dr. Mike György
Kaposi Mór Megyei Kórház Ortopédiai Osztály
7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-34.
Tel.: (82) 501-363 - Fax: (82) 411-535
mike@kmmk.hu , ortopedia@kmmk.hu
Kongresszusi Titkárság
ASSZISZTENCIA Kongresszusi Iroda
1132 Budapest, Visegrádi u. 29.
Tel.: (1) 350-1854 - Fax: (1) 350-0929
assziszt@chello.hu
Szervezőbizottság
Dr. Mike György elnök
Dr. Bogdán Tibor
Dr. Gimesi Csaba
Dr. Gueth Gyula
Dr. Laky András
Neider Zsuzsa Dr. Nisar Saab
Slézia Emese
Dr. Szentágotai Attiláné
Szilágyi Sándorné
Veresné Tar Erika
További részletes információk elérhetőek a www.asszisztencia.hu oldalon.
A végső program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.
Rendezvény kezdete: 2004.11.12. Rendezvény vége: 2004.11.13.
Helyszín: PTE Egészségügyi Főiskolai Kar Kaposvári Képzési Központ, 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/b
Kapcsolódó dokumentumok (1)
20th ESSKA CongressThe 20th ESSKA Congress is held in Paris 27-29 April 2022.
Join our movement to open minds through science and submit your research.
The following types of studies can be submitted with 26 sub-topics!
• Clinical
• Experimental
• Epidemiology / observational
Click HERE to find out more about the categories and topics and to submit your abstract
IMPORTANT DATES
15 September 2021 at 23:59 (CET): Abstract submission deadline
September 2021: Opening Registration
January 2022: Notifications of acceptance
February 2022: Early registration deadline
Rendezvény kezdete: 2022.04.27. Rendezvény vége: 2022.04.29.
Helyszín: France, Paris,
A rendezvény Web oldala: https://esska-congress2022.org/
ESSKA Congress postponed!!! (New date: Milan, Italy, 1-4 September, 2020)Dear ESSKA members and friends,
On behalf of the ESSKA leadership and the Scientific team of the ESSKA Congress we would like to inform you that due to the continual spread of the Novel Coronavirus (COVID-19) in Europe, the ESSKA leadership has taken the decision to postpone the ESSKA Congress until September 2020.
We feel a responsibility towards the 4000 participants expected to attend ESSKA 2020 and our primary concern is for the health and welfare of all our participants and staff, as well as the wider community.
We also believe that it is our collective responsibility to do what we can to minimise the risk of COVID-19 spreading further and to reduce the numbers of people travelling between countries at the present time.
The new date for the Congress will be :
1 September (Tuesday) - 4 September (Friday) 2020.
All registration deadlines will move as follows:
• The early bird deadline will now end on 24 June 2020
• The standard deadline will now end on 30 August 2020
We hope you will be able to attend in September and we look forward to seeing all our many friends and colleagues then!
Best regards,
David Dejour, ESSKA President - Matteo Denti, ESSKA Congress President
More information is available on www.esska-congress.org
Rendezvény kezdete: 2020.09.01. Rendezvény vége: 2020.09.04.
Helyszín: Italy, Milan,
A rendezvény Web oldala: https://esska-congress.org/
14th TUSYAD (Turkish Society of Sports Traumatology, Arthroscopy and Knee Surgery) Congress (Antalya, Turkey, October 2-6, 2018)Website, online registration and abstract submission: http://www.tusyad2018.org/en.html>>
I am pleased to invite you to the 14th TUSYAD (Turkish Society of Sports Traumatology, Arthroscopy and Knee Surgery) Congress to be organized between October 2-6, 2018 at Gloria Convention Center in Antalya.
The first of our traditionalized TUSYAD Congress was organized in 1991 in Istanbul and have been organized biannually since then. Each congress has been more educative and updated from the previous one. With keeping in mind that nowadays sport trauma treatment and arthroscopic surgery technology are rapidly developing, we will be approaching these topics at our 2018 Congress, together with the rapidly developing arthroscopic approaches on knee, ankle, shoulder and hip. We are planning courses and live cadaver surgeries. We are also aiming to benefit from the advanced experience of our educators who are experts of their field.
Besides from a satisfying advanced scientific program, we are also planning a wonderful social program from which all our participants and families may benefit from. Antalya’s beautiful weather, its rich history and wonderful nature is awaiting you.
Our society is expanding every day and the congress organization committee would be happy to see you join this big family in October 2018.
Yours sincerely,
Prof. A. Merter Özenci
Congress President
President of TUSYAD
Rendezvény kezdete: 2018.10.02. Rendezvény vége: 2018.10.06.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Turkey, Antalya,
A rendezvény Web oldala: http://www.tusyad2018.org/en.html
18th ESSKA Meeting (9-12 May, 2018, Glasgow, UK) Registration is open >> for our 18th Congress in Glasgow, on 9-12 May. ESSKA members can get up to 40% discount on Congress registration fee.
We have prepared an exciting programme >> for you! Final programme is coming soon, make sure you don't miss out!
Early bird registration is available until 25 February 2018.
Remember our Congress Awards >> and finally, as an ESSKA member don't forget to submit your nomination to our ESSKAR award for "Most Dedicated ESSKA Member" >> to be presented at our gala dinner.
We look forward to seeing you in Glasgow!
Registration discount >>
Sincerely,
ESSKA Office
Email: membership@esska.org
More details on the website >>
Rendezvény kezdete: 2018.05.09. Rendezvény vége: 2018.05.12.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: UK, Glasgow,
A rendezvény Web oldala: http://esska-congress.org/
13th Turkish Sports Traumatology, Arthroscopy and Knee Surgery (TUSYAD) Congress (22-26 November 2016, Istanbul, Turkey)13th Turkish Sports Traumatology, Arthroscopy and Knee Surgery (TUSYAD) Congress will be held in November 22 –26, 2016 at Wyndham Levent Hotel in Istanbul, Turkey.
The website for the “TUSYAD Congress“ is http://www.tusyadistanbul2016.org/en/ >>
Prof. Dr. Mehmet Aţýk
TUSYAD President
Congress President
For further detailed information and inquiries on participation to The 13th Turkish Sports Traumatology, Arthroscopy and Knee Surgery Congress, please kindly contact our Professional Congress Organizator ( Mrs. Banu Uçar ) Her contact details is given below.
PCO / Congress Organising Secretariat
Mrs. Banu Uçar
Project Coordinator
19 Mayýs Mah. 19 Mayýs Cad. Nova Baran Center No:4
34360 Ţiţli / Ýstanbul – Türkiye
Tel : + 90 212 381 46 00
Direct : + 90 212 381 46 37
Fax : + 90 212 258 60 78
Gsm : + 90 533 590 55 25
Email : banuadiguzel@figur.net
Rendezvény kezdete: 2016.11.22. Rendezvény vége: 2016.11.26.
Helyszín: Turkey, Istanbul,
A rendezvény Web oldala: http://www.tusyadistanbul2016.org/en
SRATS Congress 2016 (Bukarest, 2016.03.31-04.01.)The Romanian Society of Arthroscopy and Sports Trauma (SRATS) is a young society with a high interest in the field of arthroscopic surgery and sports trauma, aiming to have an active and motivating activity and facilitating access to up-to-date medical information to its members.
The SRATS Congress 2016 in Bucharest is the first congress organized by the Romanian Society of Arthroscopy and Sports Trauma, under the patronage of ISAKOS and ESSKA, which support our efforts to provide high quality scientific content.
The official language of the congress will be English.
The upcoming SRATS Congress 2016 will focus on knee, shoulder, hip and ankle sports pathology. The congress will offer a great variety of subjects structured in Highlight Lectures, Instructional Courses, Symposia, Debates, Free Papers, E-Posters, Lunch Workshops and Physiotherapy Symposia. We hope for an interactive meeting, with challenging debates between the faculty and the audience.
Extended abstract submission deadline: 15 February 2016
For detailed conference information and online registration and abstract submission please visit the congress official website: http://www.congres-srats.ro/ >> official website.
Rendezvény kezdete: 2016.03.31. Rendezvény vége: 2016.04.01.
Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
Helyszín: Romania, Bucharest,
A rendezvény Web oldala: http://www.srats.ro
SRATS Congress 2016 (Bukarest, 2016.03.31-04.01.)The Romanian Society of Arthroscopy and Sports Trauma (SRATS) is a young society with a high interest in the field of arthroscopic surgery and sports trauma, aiming to have an active and motivating activity and facilitating access to up-to-date medical information to its members.
The SRATS Congress 2016 in Bucharest is the first congress organized by the Romanian Society of Arthroscopy and Sports Trauma, under the patronage of ISAKOS and ESSKA, which support our efforts to provide high quality scientific content.
The official language of the congress will be English.
The upcoming SRATS Congress 2016 will focus on knee, shoulder, hip and ankle sports pathology. The congress will offer a great variety of subjects structured in Highlight Lectures, Instructional Courses, Symposia, Debates, Free Papers, E-Posters, Lunch Workshops and Physiotherapy Symposia. We hope for an interactive meeting, with challenging debates between the faculty and the audience.
For detailed conference information, please visit the congress official website: http://www.congres-srats.ro/ >> , or check the http://www.srats.ro >> official website.
Időpont: 2015.10.22.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Romania, Bukarest,
A rendezvény Web oldala: http://www.congres-srats.ro/
A Horvát Sport Traumatológiai és Artroszkópos Társaság éves szimpóziuma (Plitvice, 2014.11.08.) Dear friends and collegaues,
We would like to invite you to our Society meeting on Nov 8.th 2014, in Plitvice, CRO.
This is an one day meeting and the subject is HIP ARTHROSCOPY. The venue is National Park Plitvice lakes. We expect participans from Croatia and neighbour countries. As the program is on Saturday, starting at 9,00 a.m, we suggest to combine it as a weekend in our beautifull national park.
Hotel reservation at:
HR 53231 Plitvička jezera Hrvatska
Tel: +385 (0)53 751 500
Fax: +385 (0)53 751 600
Email: info@np-plitvicka-jezera.hr
Looking forward meeting you,
CSSTA President:
Prof Radovan Mihelic
Program >>
Időpont: 2014.11.08.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Horváthország, Plitvice,
5th Congress of the Greek Association of Arthroscopy Knee Surgery and Sports Injuries A Görög Artroszkópos Társaság 5. Kongresszusa 2013. április 3-6. között kerül megrendezésre.
Helyszín: University Hospital of Larisa Greece
Larisa , GREECE
A program letölthető ide kattintva >>
További részletes információk a Kongresszus elnökétől:
Michael Hantes
hantesmi@otenet.gr
Rendezvény kezdete: 2013.04.03. Rendezvény vége: 2013.04.06.
Szakterület(ek): Ortopédia
Helyszín: Görögország, Larisa, University Hospital of Larisa Greece
4th International Live Artrhoscopy FestivalThursday, Sept. 8th Editor: Mohsen Hussein • Navigated ACL reconstruction with lateral plasty • Double Bundle ACL reconstruction • Single Bundle ACL reconstruction • Revision ACL reconstruction • Arthroscopic implant of meniscus prosthesis • Arthroscopic treatment of meniscus posterior root avulsion • Knee biomehcanics afternoon session Editor: Bogdan Ambrožič • PCL reconstruction • Multiligament knee reconstruction • Patellar instability • MPFL reconstruction • Knee osteotomies • Open wedge tibial osteotomy Friday, Sept. 9th Editor: Martin Mikek • GH Instability • Anterior bankart + remplissage • MDH + posterior instability • Arthroscopic bone block reconstruction • Arthroscopic Latarjet • Rotator cuff reconstruction • SSP, ISP reconstructions • SSC reconstruction + intraosseous biceps tenodesis afternoon session Editor: Boris Poberaj • Current concepts in shoulder rehab • Arthroscopic RC reinforcement • Arthroscopic SA balloon implantation • Arthroscopic glenoid resurfacing • Latissimus dorsi transfer • Arthroscopic humeral head resurfacing • AC chronic syndesmolisys reconstruction Saturday, Sept. 10 • Current concepts in elbow arthroscopy • Arthroscopic release of osteoarthritic elbow • Arthroscopic synovectomy of elbow in RA • Epicondylitis K Peter Albrecht-Olsen Bogdan Ambrožič Paolo Arrigoni Angel Calvo David Dejour Matej Drobnič Freddie Fu Tassos Georgoulis Enrico Gervasi Pascal Gleyze Pau Golano Carlos Guanche Stephane Guillo Pol Huijsmans Mohsen Hussein Jan Leutzinger Gregor Kavčič Ladislav Kovačič Butch Krishnan Michele Malavolta Martin Mikek Boris Poberaj Buddy Savoie Philip Schöttle Romain Seil Klemen Stražar Ettore Taverna Bruno Toussaint Marcus Troeger Stefano Zaffagnini Andreas Weiller and many others…
Rendezvény kezdete: 2011.09.07. Rendezvény vége: 2011.09.10.
Helyszín: Slovenia, Portorose,
A rendezvény Web oldala: http://www.arthroscopy-festival.com/
INTERNATIONAL ARTHROSCOPIC SURGERY MEETING. THE MENISCUSPRELIMINARY SCIENTIFIC PROGRAMME WEDNESDAY 15TH JUNE (AFTERNOON)
Treatment I - Epidemiology of meniscal injuries – how many are reparable? - Long-term results of meniscectomy. - Indications for meniscal repair. - Postoperative management following meniscal repair. Return to sporting activity. Treatment II - Inside-out and outside-in meniscal suture techniques. - All-inside meniscal repair techniques. - Reinsertion of the meniscal root. - Suture in radial and horizontal tears. - Complications of meniscal repair. Treatment III: What should I do? (Six speakers) (A practical description of each speaker’s approach to different types of meniscal injury, illustrated by a short video if possible). ű
THURSDAY 16TH JUNE (MORNING) Meniscectomized knees. - Collagen. Indications and technique. - Polyurethane. Indications and technique. - Meniscal transplant. Indications and technique. - Meniscal transplant. Results. Level of subsequent activity. Live and cadaveric specimen surgery. - Collagen. - Medial meniscus transplant. - Polyurethane. - Lateral meniscus transplant. The various different systems of meniscal repair available will be employed. THURSDAY 16TH JUNE (AFTERNOON) Biology: Can we help the meniscus to heal? - Is abstention from surgery an option for meniscal tears? - Biostimulation using radio frequency. - Growth factors. - Stem cells. Closing speech: The present and future of meniscal injury treatment.
Contact:
ALEJANDRO ESPEJO BAENA, MD
E-mail: aespejob@gmail.com
Phone: + 34 609 589991
Rendezvény kezdete: 2011.06.15. Rendezvény vége: 2011.06.16.
Helyszín: Spain, Malaga,
A rendezvény Web oldala: http://www.juntadeandalucia.es/servicioandaluzdesalud/huvv/opencms/opencms/es
5th Basel International Knee Congress and Instructional Course The 5th Basel International Knee Congress and Instructional Course takes place at the Congress Center in Basel 2 days (May 9 - 10, 2011) Interesting Scientific Program, industrial exhibition, workshops, practical knee anatomy sessions
Contact:
Telephone Number: +41 61 686 77 11 Fax Number: +41 61 686 77 88 Contact: Stefanie Fricker Email Adress: stefanie.fricker@congrex.com Website: ://www.ortho-bruderholz.ch/knee2011
--------------------------------------------------------------------------------
CME Informations
16 credit points
--------------------------------------------------------------------------------
Rendezvény kezdete: 2011.05.09. Rendezvény vége: 2011.05.10.
Helyszín: Switzerland, Basel,
A rendezvény Web oldala: http://://www.ortho-bruderholz.ch/knee2011
14th ESSKA Congress - (2010.06.9-12., Oslo, Norvégia)A European Society of Sports Traumatology Knee Surgery and Arthroscopy - ESSKA 14. Kongresszusa 2010. június 9-12. között kerül megrendezésre Norvégiában, Osloban.
A regisztráció 2009 szeptemberében kezdődik. A regisztrációs űrlap letölthető a rendezvény web-oldaláról.
Fontos határidők:
Absztraktbeküldési határidő: 2009. október 10.
Absztraktok visszaigazolása: 2010. január
Kedvezményes regisztráció határideje: 2010. február 15.
Szállásfoglalási határidő: 2010. március 1.
További részletes információk a rendezvényről: http://www.esska2010.com
Rendezvény kezdete: 2010.06.09. Rendezvény vége: 2010.06.12.
Helyszín: Norvégia, 0185 Oslo, Sonja Henies Plass, Oslo Spektrum and SAS Radisson Plaza Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.esska2010.com
ESSKA Knee Lecture CourseAz ESSKA (European Society of Sports Traumatology Knee Surgery and Arthroscopy) Integrációs Bizottsága által szervezett kurzus (ESSKA Knee Lecture Course, 2009. október 9-10., Horvátország, Opatija) programja elkészült, megtekinthető az ESSKA honlapon:
Kattintson ide >>
Bármilyen további részletért kérjük forduljanak az ESSKA titkársághoz:
Elodie Reyter-Mertz
Administrative Assistant
ESSKA Executive Office Luxembourg
Tel: (+352) 4411-7015
Fax: (+352) 4411-7678
E-mail: reyter.elodie@chl.lu
Rendezvény kezdete: 2009.10.09. Rendezvény vége: 2009.10.10.
Helyszín: Horvátország, Opatija,
A rendezvény Web oldala: http://esska.org
The Total Knee Arthroplasty - 5th International SymposiumProblem of the knee arthroplasty with all its medical, social and economic aspects is a very important in modern orthopaedics. Discussion will focus on variable topics: implant selection, surgical techniques, revision arthroplasty, periprosthetic fractures, results, complicationsy.
Homepage: www.orttra.pl
Rendezvény kezdete: 2009.10.08. Rendezvény vége: 2009.10.10.
Helyszín: Poland, Krakow,
A rendezvény Web oldala: http://www.orttra.pl/symposium/TKA2009EN.php?do=1
2nd Heidelberg Deformity-DayInternational Congress for the Correction of Complex Foot-Deformities
Rendezvény kezdete: 2009.09.18. Rendezvény vége: 2009.09.19.
Munkahely neve: Intercongress GmbH
Címe: Karlsruher Straße 3.
79108 Freiburg
Germany
Tel: +49 761 696 99-24
Fax: +49 761 696 99-11
E-mail: meike.heidt@intercongress.de
Helyszín: Németország, Orthopaedic University Hospital Heidelberg
A rendezvény Web oldala: http://www.deformity-day.de/
28th Annual Meeting of the European Bone and Joint Infection SocietyScientific programme
Biofilm: Latest developments in basic science and clinical consequences
The bone defect in septic surgery
Stabilization – possible risks and benefi ts of external and internal fixation
Joint arthroplasty: one stage versus two stage exchange
The soft tissue defect in septic surgery
Quality Management for Septic Surgery
The „Septic“ Patient – Psychological, Social and Economic Consequences
Rendezvény kezdete: 2009.09.17. Rendezvény vége: 2009.09.19.
Helyszín: Austria, Vienna, Herrengasse 13., Palais Niederösterreich
A rendezvény Web oldala: http://www.ebjis2009.org
Kapcsolódó dokumentumok (1)
The First Joint KSSTA–ArthroscopyTuesday, April 7 2009 12:00-13:30 at the ISAKOS meeting in OSAKA
By: Rene VERDONK, Editor-in-Chief KSSTA Journal
Jon KARLSSON, Associate Editor-in-Chief KSSTA Journal
The course will cover the following subjects:
- How to write a top-quality manuscript, including:
- Common pitfalls, study design, and statistics
- How to review a manuscript based on knowing how to
write one.
The session is open to:
- Arthroscopy and KSSTA reviewers and manuscript
authors
Contact/Registration:
Register for the Journal Review Course when you sign up for the courses of your choice at ISAKOS at www.isakos.com
The Course will include a box lunch.
As places are limited, we invite you to sign up for this course as early as possible
We look forward to meeting you in Osaka.
Your KSSTA and ESSKA Team
Időpont: 2009.04.07.
Helyszín: Japán, Osaka,
A rendezvény Web oldala: http://www.isakos.com
7th Biennial ISAKOS CongressRegister now for the 7th Biennial ISAKOS Congress to be held April 5-9, 2009 in Osaka, Japan.
Late Registration will close on March 1, 2009.
After March 1st, all registrations must be completed onsite in Osaka. Register online via the ISAKOS website at www.isakos.com to receive a $25 discount.
Program
An updated 7th Biennial ISAKOS Congress Preliminary Program is now available via the ISAKOS website.
The updated Preliminary Program includes an updated course agenda, information on the surgical demonstration program and more.
Pre-Course Registration Available
ISAKOS is offering two pre-courses at the 2009 ISAKOS Congress. These events will be held on Saturday, April 4, 2009. Please refer to the ISAKOS Congress Preliminary Program for more information on these valuable and educational courses.
ISAKOS Masters Pre-Course: Advances in Total Knee Arthroplasty & Navigation
Saturday, April 4, 2009 8:00am-4:40pm
Chairmen: Dr. Paolo Aglietti (ITALY), Dr. Julian Feller (Australia), and Dr. Tomoyuki Saito (Japan)
ISAKOS Masters Pre-Course: International Team Physician Course: Hot Topics in Sports Medicine
Saturday, April 4, 2009 9:00am-5:00pm
Chairmen: Dr. Toru Fukubayashi (Japan), Dr. John A. Bergfeld (USA)
We look forward to seeing you at the 7th Biennial ISAKOS Congress in Osaka, Japan
Rendezvény kezdete: 2009.04.05. Rendezvény vége: 2009.04.09.
Helyszín: Japan, Osaka,
A rendezvény Web oldala: http://www.isakos.com
13th ESSKA Congress (Porto, Portugalia)The 13th ESSKA 2000 Congress will be held from May 21-24 2008 in Porto/PORTUGAL.
Deadlines:
Deadline for abstract submission: 10.10.2007
Please not that the abstract platform will be shut down on 10.10.2007 at 24:00 pm and that the deadline will not be extended !!!
Deadline for award application: 15.10.2007
Deadline for early registration: 15.02.2008
Award Ceremony: 24.05.2008
(8:45 – 9:00 am, room “Archive Hall”)
Abstracts and award applications can only be submitted via www.esska2008.com
Registration for the conference can be effected at http://www.registration.intercongress.de
You are strongly advised to book your accommodation before
31st December 2007 !!!
Scientific programme highlights:
The scientific programme of the 13th ESSKA 2000 conference will focus on Evidence Based Medicine and on ESSKA 2000 in the future. Our highlight speakers, Michael KJAER from Denmark, Chris HARNER from the US, John BARTLETT from Australia and Gilles WALCH from France will keep us updated on basic science and on current clinical research methods.
There will be 18 well balanced Instructional Courses, 6 each day, starting Thursday, May 22.
There will also be a variety of symposia on surgical techniques and basic science in sports traumatology. Current trends in minimally-invasive surgery and computer assisted techniques will be highlighted. Several new topics will be well covered and we are proud to invite several new scientists to the congress.
A strong focus will be placed on the degenerative knee, both in terms of cartilage surgery and knee replacements.
In short, the congress will offer everything you need, to stay updated and focused in the field of Sports Traumatology, Knee Surgery and Arthroscopy.
Facts and figures:
4 Highlight lectures
25 Lectures
47 Symposia
230 Free Papers
18 Instructional Course Lectures
Star Paper session
500 Posters
National Society Award session
Nurses-Course (1-day)
Physical Therapist-session (1-day)
and much more!
For further information regarding courses, social program, accommodation, travel arrangements, exhibitors and sponsors, please visit the congress homepage: www.esska2008.com
We look very much forward to meeting you in Porto 2008!
Yours sincerely,
13th ESSKA 2000 congress organization
esska@intercongress.de
Rendezvény kezdete: 2008.05.21. Rendezvény vége: 2008.05.24.
Helyszín: Portugália, Porto,
Kapcsolódó dokumentumok (1)
Arthroscopy Combined MeetingSzervező: Artrhroscopie Belge - and Société Francaise d' Artrhroscopie
Congress President: Jean-Francois Labrique
Időpont: 2007.10.20.
Helyszín: Franciaország, Lille, Crowne Plaza Hotel
A rendezvény Web oldala: http://www.mcocongres.com/newsletter/aba/programme.pdf